#kisvárda

Horváth duplázott, hazai siker Kecskeméten
Új szerzeményei vezetésével nyert a Fehérvár Kisvárdán
Magabiztos sikerrel négy között a Győr
Kárpótolja szurkolóit az Újpest FC
Feczkó Tamás a Kisvárda FC új edzője
Lemondott a Kisvárda vezetőedzője
Újra játszhat otthon a Kisvárda
Északmacedón válogatott játékost igazolt a Kisvárda
Kupadöntős edző veszi át a kisvárdai csapatot
Újpesten is folytatta rossz sorozatát a Kisvárda
Bajban a kisvárdai focicsapat - továbbra sem gyógyul a gyep
Első hazai győzelmével élre állt a Diósgyőr
Megverte a Kisvárdát, ezzel listavezető a Debrecen
Kirúgta edzőjét a Kisvárda, mindössze három bajnoki után
Az MTK nyeretlen maradt a Kisvárda ellen
Győzelemmel kezdett a tavalyi ezüstérmes az NB1-ben
Íme az 5+1 legkisebb élvonalbeli stadion – ismerős pálya is a listán!
A török bajnokkal mérheti össze tudását a Kisvárda
Varga Barnabás kettesével veszi a lépcsőfokokat
Már nyolc meccs óta tart a Kecskemét veretlensége
Montenegrói válogatott, Ligue 1-t is megjárt kapust igazolt a Kisvárda
Háromból két magyar csapat továbbjutott a Konferencia-ligában
A Kisvárda elrontotta a Paks ünnepét
Győzött, így biztosan dobogós a Kisvárda
A sírból hozta vissza a meccset a Fehérvár
A VAR akadályozta meg a Kisvárda győzelmét
A Kisvárda tovább javította hazai mérlegét
A Kisvárda pontot szerzett Zalaegerszegen
Hatszor rezdült a háló a Kisvárda-Pakson
A bajnokságban nem bírt el egymással az Újpest és Kisvárda
Az utolsó másodpercben győzte le a DVSC a Kisvárdát
Két perc alatt fordított a Kisvárda a Honvéd ellen
Döntetlen Debrecenben
A Ferencváros ötgólos győzelemmel búcsúztatta a 2021-es évet
Erős Gábor kezében marad a csapat
Rangadóra készül a Ferencváros és a Kisvárda
Hazai sikerével közelebb került az FTC-hez a Kisvárda
A Kisvárda szinte kivégezte az MTK-t
Távozik a Kisvárda edzője
Négygólos győzelemmel ugrott élre a Fradi
Kiütéses győzelemmel állt vissza az élre a Kisvárda
A Kisvárda élre állt
Utolsó másodperces góllal győzött a Honvéd
A Kisvárda a hajrában győzte le a Debrecent
Győzött, így megerősítette vezető helyét a Kisvárda
Nem sikerült kihasználnia az emberelőnyét a Mezőkövesdnek
Az MTK vendégeként is győzött a Kisvárda
A Ferencváros után a Gyirmót sem bírt a Kisvárdával
Bombameglepetés a nyitófordulóban! A Ferencváros hazai pályán kikapott
Bogdán a Fradi kezdőjében a Kisvárda elleni bajnokin