#dallas-mavericks

A Brooklyn nagy fordítása
Doncic szupermaximum fizetést kínáló szerződést írhat alá
Új edzője lesz a Dallas Mavericks együttesének
Rick Carlisle-nek nem hozott szerencsét a tizenhármas szám
Nyitott párharcok az NBA nyugati csoportjában
Hősök, azonban nem nyerhet mindenki
Sorozatban tizedik mérkőzését már nem tudta megnyerni a Utahh Jazz
Doncic már a 33. tripla-duplájánál tart
Több mint 50 pontos különbséggel győzött a Dallas
Parádézott a Lakers
A Clippers a második elődöntős a nyugati főcsoporban
Térdsérülés miatt véget ért a szezon a Dallas centere számára
Másodszor diadalmaskodott a Clippers a Mavericks ellen
Luka Doncic volt a hős a maga 28 pontjával
Megvannak az NBA újraindulásával kapcsolatban
Minden csapatnak adna lehetőséget a folytatásra a Dallas tulajdonosa
Nowitzki a zárt kapus mérkőzések mellett áll
Hosszabbításban nyert a Mavericks
Csak úgy szórja a duplákat az NBA játékosa
Három meccs után nyert ismét a Clippers
Ismét LeBron vezette győzelemre a Lakerst
Curry kislánya megmutatja ki az igazi MVP a családban
A Toronto Raptors történetének legnagyobb fordítása
Ismét kikapott a Philadelphia 76ers
Hosszú győzelmi sorozat szakadt meg az NBA-ben
Történelmi vereséget szenvedett a Pelicans
Hazai pályán esett el a Dallas
Ismét Luka Doncic vezérletével nyert a Dallas
Kitüntetést kap az idén visszavonult NBA-sztár
LeBron vezérletével nyert a Lakers - videó
NBA: Két ikon is utolsó hazai meccsét játszotta - videók
A Mavs győzelmével elit klubhoz csatlakozott Nowitzki
NBA: ezzel írt történelmet a világklasszis kosaras
Kétszeri hosszabbítás után nyert a Dallas, de hogy?!
Még két szezont tervez a német NBA-sztár
A Clippers otthonában kapott ki a bajnok San Antonio
NBA: a Spurs nyerte a texasi rangadót
Egy német játékos lett az NBA nyolcadik legeredményesebb kosárlabdázója
NBA: új igazolása segítségével győzte le a Dallas a Spurst
Szenzációs téli igazolás
NBA: megszakadt egy nagy sorozat
A ligaelső Golden State tovább nyújtotta győzelmi szériáját
NBA: simán nyert a címvédő
NBA: agyonverte a Mavericks a Philadelphiát
NBA: győzött a bajnok, Nowitzki rekorder lett
NBA: simán kikapott a címvédő San Antonio
NBA: negyedik meccsét is elbukta a Lakers
NBA: Tony Parker triplájával győzött a Spurs, kikapott viszont a Lakers
NBA: megint Nowitzkit lett a liga legjobb külföldije
NBA: főcsoport-elődöntős a Spurs