Szabó Krisztián az első magyar pilóta, aki az első háromban tudott végezni vb-futamon

Harmadik lett a ralikrossz világbajnokság belgiumi futamán.


Szabó Krisztián a harmadik helyen végzett a ralikrossz világbajnokság belgiumi futamán.

"Régóta hajszolom, hogy felállhassak a dobogóra. A helyzetem nem egyszerű, hiszen a kétszeres rali-világbajnok finn Marcus Grönholm csapatában, a GRX-ben versenyzek, ahol Niclas Grönholm a csapattársam" - idézi Szabó Krisztiánt a Nemzeti Versenysport Szövetség sajtóközleménye.

Hozzátette, Spa-Francorchamps-ban minden összejött neki, hiszen döntőbe jutott, és ott az úgynevezett joker-kört is neki sikerült a leggyorsabban lehoznia, ezzel élete első dobogós helyezését ünnepelhette a világbajnoki sorozatban.

"Jó ezt kimondani, különösen annak tükrében, hogy én vagyok az első magyar pilóta, aki az első háromban végeztem vb-futamon" - mondta Szabó, aki az ötödik helyről várja a következő, portugáliai versenyt.

Szabó korábban autókrosszban Európa-bajnok volt, ralikrosszban pedig két alkalommal összetett Eb-aranyérmes.

Borítókép: Szabó Krisztián/Facebook

Videók