Nyerni akar karrierje első HunGarian Bajáján a 2004-es Dakar-győztes

A győzelem reményében utazott el a péntektől vasárnapig Pápán és környékén sorra kerülő 10. HunGarian Baja tereprali Világkupa-futamra a Dakar-ralit 2004-ben motorral megnyerő Nani Roma.


A legutóbbi Dakaron diadalmaskodó Mini-csapat spanyol versenyzője - aki sorozatban három Vk-futamot nyert az idén - a HunGarian Baja sajtóirodájának adott interjújában azt mondta, ha nem hibázik, elsőként érhet célba a viadalon.

"Természetesen mindig, mindenhol győzni szeretnék, de ez most nem lesz egyszerű, mert ez egy új verseny, új körülmények, új pálya, eddig ugyanis még soha nem jártam itt" - nyilatkozta a 41 éves pilóta, aki hozzátette, eddig mindenkitől csak jókat hallott a magyar Vk-futamról és annak szervezéséről.

A Vk-összetettben harmadik Roma szerint csapattársa, a pontversenyben őt megelőző Krzysztof Holowczyc lehet a legnagyobb ellenfele a HunGarian Baján, ugyanakkor úgy látja, legalább négy-öt pilóta harcol majd a futamgyőzelemért.

"Amikor egy másik országba megyünk, mindig van egy-két olyan helyi versenyző, aki meglep minket" - jelentette ki Roma. "A magyarokat nem igazán ismerem, de biztosan lesz pár nagyon gyors pilóta, alig várom, hogy megküzdhessek velük."

A magyarországi Vk-versenyen 40 autó, négy kamion, illetve 20-20 quad és motor indul.

Az autósoknál az összetettben vezető Jean-Louis Schlesseren kívül az őt szorosan üldözők közül mindenki, a motorosoknál az első öt, a quadosoknál pedig a világbajnok spanyol Jose Luis Espinosa mellett az összetett első két helyezettje is rajthoz áll.

Az eseményre több mint 80 újságíró és fotós adta le akkreditációját a világ minden tájáról.

A program péntek 17.20 órakor kezdődik a prológgal, illetve a Pápa főterén 21.00 órakor sorra kerülő rajtceremóniával. Az indulókra szombaton és vasárnap is két-két mért szakasz, összesen pedig 436 kilométer vár.

Videók