Loeb és Ogier csatázhat a hibridéra első trófeájáért

A 90. alkalommal sorra kerülő monte-carlói viadal az ünnepélyes rajtceremóniával indul.


A kilencszeres, illetve nyolcszoros világbajnok Sebastien Loeb és Sebastien Ogier is elindul a csütörtökön (ma) kezdődő Monte-Carlo-ralin, a vb-sorozat idei első versenyén, de eredményük nem számít bele az éves értékelésbe.

A 47 éves francia Loeb és 38 esztendős honfitársa, a címvédő Ogier - az M-Sport, illetve a Toyota versenyzője - az új idényben nem áll rajthoz mind a 13 futamon, ugyanakkor mindketten abban bíznak, hogy hazai környezetben a többiekhez képest előnnyel indulnak. Előbbi nyolcadik, utóbbi pedig kilencedig alkalommal állhatna a dobogó legfelsőbb fokára a hercegség patinás versenyén. Ogier elmondta, hogy "kicsit új neki a helyzet", mert eddig még nem volt olyan, hogy ne indult volna a vb összes versenyén, ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy új navigátorával, Benjamin Veillas-val diadalra készül.

Loeb, aki nem rég tért vissza Szaúd-Arábiából, a Dakar-raliról, ahol másodikként zárt, a 2020-as törökországi verseny óta nem állt rajthoz vb-futamon, ott harmadikként végzett a Hyundai volánja mögött. Új navigátora, Isabelle Galmiche most ül mellette először, miután Loeb régi társával, Daniel Elenával - akivel az összes bajnoki címét együtt szerezte - nem volt megelégedve az M-Sport csapat, állítólagos sorozatos tévesztései miatt, ezért megvált tőle. A 90. alkalommal sorra kerülő monte-carlói viadal az ünnepélyes rajtceremóniával indul, és még este két gyorsasági várja a versenyzőket. A vasárnapi befutó előtt várhatóan több havas-jeges szakasz is nehezíti majd a résztvevők dolgát.

A világbajnokság legnagyobb esélyesei a walesi - 2020-ban és tavaly ezüstérmes - Elfyn Evans, az ötszörös második belga Thierry Neuville és a 2019-es bajnok észt Ott Tänak lehetnek. Új éra kezdődik a rali-vb-n: 100 kW-os villanymotorok segítik az 1,6 literes, akár fosszilis üzemanyag nélkül is üzemelő turbómotorok működését, az autók teljesítménye meghaladja az 500 lóerőt.

Borítókép és fotók: Sebastien Loeb /Twitter

Videók