Loeb: "első a szórakoztatás"

Az idén már csonka idényt teljesítő, kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb számára az a legfontosabb a ma rajtolt Monte Carlo-ralin, hogy jól érezze magát.


A 38 éves francia idén csak négy futamon áll rajthoz a Citroen volánja mögött, miután tavaly bejelentette, hogy nem kíván részt venni a teljes szezonban. Loeb hatszor nyert eddig Monte Carlóban, és természetesen az egyik nagy esélyes.

"A cél nem ugyanaz, de a felkészülés a ralira igen- mondta Loeb még kedden este. - A felderítés során minden tényleg nagyon komoly volt. Ha képes leszek a győzelemért harcolni, akkor megpróbálok nyerni. De ha nem, akkor ez nem lesz olyan rossz, mint a múltban. Azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, és ilyen körülmények között… Mókás lesz.”

Loeb elmondta, annak ellenére, hogy elindult a 2013-as szezon, nem gondolta meg magát, és marad az eredetileg kitűzött terv mellett:

"Ez egy kicsit más, de boldog vagyok ezzel a verzióval. Nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy a visszavonuláson gondolkodtam, és már meghoztam a döntést – más terveim vannak, és izgatott vagyok ezekkel kapcsolatban. Izgatott vagyok, hogy itt lehetek a Monte Carlo Rally-n. Ez egy kellemes rally, és jó emlékeim vannak róla – egyben ez a navigátorom hazai futama. Fontos, hogy elinduljak rajta, de a helyzet már nem ugyanaz. Csak itt vagyok…” - tette hozzá a francia legenda.

Videók