Érdekes fordulat, kiszáll a Ford?

Egyelőre még nagy a bizonytalanság a Fordnál, a márka ugyanis még nem jelentett be hivatalosan, hogy jövőre is indul-e a rali-világbajnokságban. A gyári csapat az idei bajnokságot másodikként zárta.


Egyes interneten terjengő hírek szerint a Ford feladja a gyári csapat indítását jövőre, a pletykákat ráadásul a csapat egyelőre még nem cáfolta és nem is erősítette meg hivatalosan. Malcolm Wilson a versenygépek fejlesztését és építését végző cég, az M-Sport vezetője pedig csupán annyit árult el a Ford kiszállásának híreszteléseivel kapcsolatban, hogy egyelőre még nem dőlt el a márka sorsa a WRC sorozatban. Ettől függetlenül a gyártó nem állította le a 2012-re történő felkészülést, ami némileg biztató jel lehet a Ford rajongóinak.

A márka mögött hosszú és sikeres korszak van a raliban, eddig összesen két egyéni vb-címet szerzett 1979-ben Björn Waldegardnak, 1981-ben pedig Ari Vatanennek illetve az Escort RS 1800-asnak köszönhetően. Emellett a Ford 1979-ben, majd 2006-ban és 2007-ben begyűjtötte a konstruktőri világbajnoki címet, utóbbi kettőt a Focus WRC-vel. A csapat pedig 2005 óta teljesen gyári alakulat.

Videók