Al-Attiyah győzni megy Ciprusra

Az idei Dakar Ralin második helyezést elért Nasser Al-Attiyah célja a győzelem lesz, a jövő hétvégi Ciprus Ralin.


Al-Attiyahnak, aki egy M-Sportos Ford Fiesta Szuper 2000-t fog vezetni a kevert felszínű pályákon az IRC sorozat utolsó futamán, Cipruson, már rengeteg sikerben volt része ezeken a pályákon. A katari versenyző korábban hét alkalommal aratott győzelmet a Troodos Ralin.

Annak ellenére, hogy idei egyetlen IRC-s szereplése, a márciusi Argentin Rali, kieséssel végződött egy műszaki probléma miatt, Al-Attiyah mindent megtesz majd azért, hogy hétvégén kamatoztassa tapasztalatát a ciprusi pályákon. Partnere ezúttal is az olasz navigátor, Giovanni Bernacchini lesz.

- Ez egy nagyon kemény verseny és a kevert felszínű pályák plusz kihívást is jelentenek, de a tapasztalatom azt jelenti, hogy tudom, mire számíthatok
– mondta Al-Attiyah. – Célom a győzelem bár tudom, hogy erős a mezőny.

A Ciprus Rallyt követően Al-Attiyah a Love Cyprus Golden Stage Ralin is részt vesz, melyet első alkalommal rendeznek meg. A versenyre november 7-én kerül sor és egy 25 kilométer hosszú szakaszból áll, melyen a versenyzőknek kétszer kell végigmenniük.

Obendorfer Anna (girlsonrally.com)

Videók