"Féltem, hogy már nem lesz normális a karom"

A MotoGP győztese egy súlyos problémától tartott.


Marc Márquez, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának hatszoros győztese maradandó fogyatékosságtól tartott tavalyi súlyos kézsérülése után.

"Féltem, hogy már nem lesz normális a karom. Októberben és novemberben nem tudtam normálisan mozgatni, nem voltam képes megtartani egy üveg vizet, és evés közben is erőlködnöm kellett" - nyilatkozta a spanyol versenyző.

A 28 éves Márquez az egész tavalyi szezont kihagyta, mert júliusban, az idénynyitó Spanyol Nagydíjon bukott, eltörött a felkarja, amit megoperáltak, később azonban másodszor is műteni kellett, mert otthonában, ablaknyitás közben elmozdult az egyik beültetett lemez.

A harmadik orvosi beavatkozást tavaly december elején végezték el, mert a kezelések ellenére a vártnál lassabban gyógyult a sérült testrész, és a visszatérésére végül a mostani szezon harmadik futamán került sor.

A júniusi Német Nagydíjat sikerült megnyernie, de jelenleg csak a 11. helyen áll és 122 pont a hátránya az éllovas francia Fabio Quartararóhoz képest.

A Hondával versenyző Márquez kijelentette, most már teljes mértékben arra koncentrál, hogy ismét a lehető legjobb formába kerüljön, mert hiányzik neki a győzelem érzése.

"A motivációm nagyobb, mint korábban, mert pályafutásom során ez az első alkalom, amikor komoly nehézségekkel kell megküzdenem" - magyarázta.

A hatszoros világbajnok hangsúlyozta, az lenne a legegyszerűbb, ha felfüggesztené a versenyzést, és csak egy-két év múlva térne vissza, amikor újra késznek érzi magát, de ez nem az ő stílusa.

Borítókép: Facebook.com/ Marc Marquez 

Videók