Redding hajtja majd a Sutert a MotoGP-ben?

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Suter Technology be akar szállni a királykategória küzdelmeibe 2012-től. A pilóta kérdésről azonban egészen mostanáig nem esett szó.


A Suter 2012-től részt kíván venni a MotoGP küzdelmeiben is, azért csak 2012-től, mert a szabályok jelenleg csak azt teszik lehetővé. A versenygép azonban már most készen áll a bevetésre és ennek megfelelően már a valenciai teszten bemutatkozik a nagyközönség előtt. Elsőként Scott Redding ülhet majd a motor nyergébe, aki az idény második felében folyamatosan jól teljesít a Moto2-ben szintén egy Suter nyergében. A fiatal angol mellett szólhat az is, hogy csapata, a Marc VDS Racing Team közreműködött a királykategóriás motor fejlesztésében is.

A Sutert BMW erőforrás hajtja, amiről Eskil Suter az alábbiakat mondta: „Azért a BMW motorblokkját választottuk, mivel soros négyhengeres, ami nagyon hasonlít a Moto2-ben használt Honda CBR600 erőforráshoz. Ez a tény a fejlesztés szempontjából nagyon fontos.”

A motor egyébként sokban hasonlít a Moto2-ben szereplő géphez, legalábbis aerodinamikai szempontból. A királykategóriás Suter ára előreláthatólag 400–600 ezer euró közt fog alakulni, de ebben a BMW motor még nincs benne, csak a váz. (Ez két motorra értendő, egy első számú és egy tartalék.)

Két év múlva tehát előreláthatólag új csapatot, új versenyzőt és új motorgyártót is köszönthetünk a MotoGP-ben.

 

F.T.

Videók