MotoGP: Valentino Rossi inkább Ferrariba ül

Négy kerékre váltja motorját Valentino Rossi, igaz a Doktor csak ideiglenesen vált sportágat, a hétvégén ugyanis ismét rajthoz áll egy verseny erejéig a Blancpain Endurance Series-ben.


Rossi már tavasszal is kipróbálta magát ebben a Blancpain Endurance Series sorozatban, akkor ugyanis Monzában szintén egy futam erejéig ült be a Kessel Racing Ferrari 458 Italia versenygépébe. Igaz az autót meg kell osztania Alessio Saluccival, bár ez nem jelent majd késre menő vitát köztük, hiszen a legjobb barátok. Úgy tűnik a tavaszi kitérő, még akkor is igencsak tetszett a Doktornak, hogy végül csapattársával a tizennyolcadikok lettek.

Rossi egyébként talán a múlt hétvégi futamot vezeti majd le, melyen, a Ducati eddigi teljesítményét nézve meglepetésre, a második helyen zárt. Mivel az elmúlt két évben ez volt a legjobb eredménye, ezért érthetően elégedetten is nyilatkozott a versenyt követően az olasz versenyző.

Elképesztően boldog vagyok, ez egy remek verseny volt. Az eredményemet pedig Simoncelli családjának szeretnék ajánlani. Természetesen szeretném megköszönni a csapatnak, mivel mindenki keményen megdolgozott ezért az eredményért. Az elmúlt két év alapján már megérdemeltük ezt az eredményt. Remélem, a fejlesztések továbbra is jól működnek majd a motoron és meglesz a tempónk” – fejtette ki a Doktor.

Videók