MotoGP: Rossin a világ szeme - jön a Spanyol Nagydíj, Jerezből

A katari szenvedés és egy mugellói félig haszontalan teszt után a MotoGP fellegvárában igyekszik meg fényesíteni imázsán a Ducati. Az idei második futamon, Jerezben azonban nem lesz könnyebb dolga Rossiéknak.


A motorozás spanyol fellegvárában, Jerezben folytatódik az idei MotoGP világbajnoki sorozat, melynek katari szezonnyitóját követően az évad második futamain mérkőznek meg a legnépszerűbb szériák versenyzői. A jerezi pálya az egyik legnagyobb motoros hagyománnyal rendelkező aszfaltcsíkja a MotoGP-nek, hiszen már 1987 óta csapnak itt össze a pilóták. Mindemellett az egyik legnépszerűbb viadal, melyen mindig több százezer néző tekinti meg a futamokat a helyszínen. Ennek ellenére az utóbbi időben többször is veszélybe került a pálya jövője, mivel működtetője nem tudta rendesen fizetni a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló szervezetnek a jogdíjat. Ezért nem egyszer felvetődött, hogy kikerül Jerez a versenynaptárból, ám végül sikerült megegyeznie az üzemeltetőknek a Dornával, és így idén és jövőre is biztosan lesz futam ezen a spanyol aszfaltcsíkon.

A pálya 4423 méter hosszú, egyenesei mellett összesen nyolc jobb és öt bal kanyar alkotja. A ring nem csak gyorstempójú, hanem technikás is, így szinte mindig igazán izgalmas versenyek alakulnak ki Jerezben. Kiváló előzési pontok találhatók az aszfaltcsíkon, például az egyik legideálisabb a hatos kanyar.

Újabb izgalmak: 3... 2... GP...

A katari szezonnyitón akadt bőven izgalom mindhárom géposztályban, de talán a középkategória nyújtotta a legnagyobbat. Ettől függetlenül a Moto3-as verseny sem telt esemény nélkül, melynek végén Maverick Vinales örülhetett. A spanyol mivel a mezőnyben jelenleg a legversenyképesebb géppel rendelkezik, úgy tűnik, továbbra is favorit lehet. Mindezt még meg is erősíti, hogy a Vinales hazai pályáján bizonyíthat újra. A Moto2-es futamon Katarban gyakorlatilag az elejétől a végéig kiélezett csata folyt az első hat helyért. Végül a viadalt Marc Marquez nyerte, aki a jerezi hétvégén szintén hazai pályán áll rajthoz.

Mellettük a királykategóriában kisebb meglepetésként az évad első versenyén nem a teszteken végig brillírozó Casey Stoner aratott, hanem Jorge Lorenzo. Kettejük összecsapásába Jerezben még talán Dani Pedrosa szólhat bele, így vélhetően hárman küzdenek majd meg a futamgyőzelemért. A Yamaha és a Honda gyári istállójának tempóját a harmadik gyári együttes, a Ducati viszont egyáltalán nem tudja felvenni, Valentino Rossi ugyanis rettentően szenved az olaszok idei versenygépével, de Nicky Hayden sincs elájulva tőle. Mindenesetre talán egy fokkal jobban teljesít majd a kilencszeres bajnok, bár múlt héten az alakulat mugellói tesztje nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte a csapat. Az eső ugyanis közbeszólt, de ezzel együtt is bízik a Ducati, hogy a begyűjtött adatok segítségére lesz a két pilótának. Azért csodát még nem kell várni az olasz istállótól, talán majd a Portugál Nagydíjon, több fejlesztést ugyanis akkor vet majd be az együttes.

Akad izgalom tavaly is:

 

A jerezi versenyhétvége programja:
péntek:

9:15-9:55 Első szabadedzés (Moto3)
10:10-10:55 Első szabadedzés (MotoGP)
11:10-11:55 Első szabadedzés (Moto2)
13:15-13:55 Második szabadedzés (Moto3)
14:10-1:55 Második szabadedzés (MotoGP)
15:10-15:55 Második szabadedzés (Moto2)

szombat:

9:15-9:55 Harmadik szabadedzés (Moto3)
10:10-10:55 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
11:10-11:55 Harmadik szabadedzés (Moto2)
13:00-13:40 Időmérő (Moto3)
13:55-14:55 Időmérő (MotoGP)
15:10-15:55 Időmérő (Moto2)

vasárnap:
8:40-9:00 Warm Up (Moto3)
9:10-9:30 Warm Up (Moto2)
9:40-10:00 Warm Up (MotoGP)
11:00 Futam (Moto3)
12:20 Futam (Moto2)
14:00 Futam (MotoGP)

Videók