MotoGP: Rossi senki másnak nem kell, marad a Ducatinál

Egyik japán gyári istálló sem akarja leszerződtetni az elégedetlen Rossit, legalábbis a csapatok vezetői ezt hangoztatták a minap. A Doktor így vélhetően marad a Ducatinál, mely hétvégén újra bizonyíthat.


Számtalan pletyka kapott szárnyra miután Valentino Rossi kissé sértődötten szidta a valóban versenyképtelen Ducati-t a szezonnyitó katari küzdelmet követően. Egyes források szerint már idény közben távozhat az olasz istállótól a Doktor, aki saját csapatot is alapíthat a Coca-Cola támogatásával és a Yamaha technikájával. Más információ pedig arról szólt, hogy a kilencszeres vb-győztes, akár vissza is térhet a Yamahához vagy a Hondához. Mindezt azonban a közelmúltban mindkét alakulat cáfolta. Livio Suppo, a Honda marketing vezetője egyszerűen leszögezte, hogy két gyors és erős pilótája van istállójának, akiket egyáltalán nem tervez leváltani a csapatvezetés. Lin Yarvis, a Yamaha igazgatója pedig azt közölte, fel sem merült az a lehetőség együttesénél, hogy Rossi és Jorge Lorenzo újra egy duót alkosson. Különösen mivel csapattársakként egyáltalán nem volt felhőtlen kettejük kapcsolata.

A két gyári istálló vezetését követően a Tech3 Yamaha csapatfőnöke is kifejtette álláspontját Rossi jövőjéről, mint Herve Poncharal fogalmazott, Rossi rendkívül nehéz helyzetben van, de kizárt, hogy a gyári Yamahától vagy Hondától szerződést kapjon. A Tech3 vezetője szerint a Doktor minden bizonnyal marad a Ducatinál, mivel talán ez marad számára a legmegfelelőbb megoldás, különösen, hogy véleménye alapján, előre lép majd az olasz istálló idei versenygépével.

Persze még jó ideig témaként szolgál Rossi esetleges átigazolása, különösen, ha nem tud javítani a motor kezelhetőségén a Ducati. A fejlődésről viszont talán kapunk majd némi képet a hétvégi jerezi futamon.

Videók