Megvan a 2011-es MotoGP mezőny

Az igazán nagy sztárok sorsa már a szezon alatt eldőlt, de főként a privát csapatok háza táján még maradtak nyitott kérdések. Meglepetést jelenthet Karel Abraham indulása.


A gyári alakulatok névsorában nem igazán találhatunk meglepetéseket. A helyzet gyakorlatilag már hetekkel, sőt hónapokkal korábban letisztult. Egyedül a Hondánál maradt egy apróbb kérdés, ami leginkább Andrea Dovizioso sorsát érintette. Ennek kiindulópontja Casey Stoner szerződtetése volt, ezzel ugyanis a japán konstruktőrnek három gyári pilótája lett. Sokáig az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy az olasz versenyzőt a Gresini csapathoz küldik, de így is gyári motorral versenyezhet majd. Azonban a napokban nyilvánosságra került, hogy a Honda mindhárom versenyzőjét a gyári alakulat színeiben indítja, miután névadó szponzoruk a Repsol megnövelte a támogatásra szánt pénzösszeget. Változást jelent még a japán alakulatnál, hogy -a Yamahához hasonlóan- jövő évtől a három versenyzőt külön-külön egy-egy csapatmenedzser irányítja majd. Közülük egyenlőre csak Alberto Puig neve ismert, aki Pedrosával fog együtt dolgozni.

A jövő évi névsort olvasva érezni lehet, hogy néhány helyen a Dorna akarata érvényesült. Ebbe a kategóriába sorolható Toni Elias, akit a jogtulajdonosok mindenképpen a királykategóriába kívánták a jövő esztendőre. Szintén ide sorolható a Randy De Puniet -akit a Dorna azért szeretne a MotoGP-ben látni, hogy legyen ott francia versenyző-, valamint részben a japán Hiroshi Aoyama is (őt a Honda is a nagyok közt akarta tartani, hogy legyen japán versenyző), akinek új csapatot kellett találni az Interwetten kiszállása után.

A legnagyobb meglepetést a Karel Abraham jövő évi nevezése jelentheti, aki idén a Moto2-ben versenyez és jelenleg 65 ponttal a 15. helyen áll az összetettben.

 

A jövő évi mezőny:
Gyáriak:
Ducati: Nicky Hayden, Valentino Rossi
Honda: Andrea Dovizioso, Dani Pedrosa, Casey Stoner
Suzuki: Alvaro Bautista
Yamaha: Jorge Lorenzo, Ben Spies
Szatellitek:
Aspar: Hector Barbera
Cardion AB: Karel Abraham
Gresini: Hiroshi Aoyama, Marco Simoncelli
LCR: Toni Elias
Pramac: Loris Capirossi, Randy De Puniet
Tech3: Carl Crutchlow, Colin Edwards
 

F.T.

Videók