Magyar csapat is indul a Superbike vb-n

A sorozat történetében első magyar csapatként szerepel a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság csúcskategóriájában a BMW Toth Team, amely két hazai pilótával, ifj. Tóth Imrével és Sebestyén Péterrel vágott neki az idei szezonnak.


A gárda több mint egy évtizede vesz részt vb-ken, előbb a gyorsaságimotoros-vb 125 és 250 köbcentiméteres kategóriájában volt érdekelt, majd 2010-től a Superbike-vb Supersport géposztályában indult.

A Superbike-vb csúcskategóriájában 1000 kcm-es gépekkel versenyeznek a pilóták, de a mezőny két részre oszlik, a tuningolt és az úgynevezett EVO motorokra, utóbbiak a költségek csökkentése miatt inkább az utcai motorokhoz hasonlóak. A magyar csapatban Tóth Imre a gyári superbike-, Sebestyén Péter pedig az EVO-motorral áll rajthoz. Mindkét pilótának ez az első olyan idénye, amelyben 1000 kcm-es gépet irányít.

Az idénynyitó ausztrál verseny időmérőjén Sebestyén bukott, s meg kellett műteni a térdét, Tóth pedig teljesítette előzetesen kitűzött célját, mindkét futamon célba ért, sőt, az elsőn egy hellyel csúszott le a pontszerzésről.

"Büszke vagyok arra, hogy első magyar csapatként szerepelünk a vb-n a Superbike kategóriában. Bízom benne, hogy rövidesen a pályán tudjuk bizonyítani, méltóak vagyunk arra, hogy a legjobbak között versenyezzünk" - mondta az MTI-nek idősebb Tóth Imre, a csapat tulajdonosa és vezetője.

A Superbike-vb mezőnye az idén 14 helyszínre látogat el, a következő két futamra április 13-án kerül sor a spanyolországi Aragónban.

 

Videók