Kihagyja az idényt a szemproblémával küzdő bajnok?

Egyelőre nem tudja, hogy pontosan mikor térhet vissza a Moto2 mezőnyéhez, a legkisebb géposztályban 2010-ben vb-címet nyerő Marc Marquez. A spanyol szemét januárban operálták meg, de Katarban már versenyezne.


Tavaly Sepangban bukott nagyot a Moto2-ben versenyző Marc Marquez, akiről ezt követően derült ki, hogy jobb szemében látóideg-bénulásban szenved. Ennek hatására kettős látása is lett a pilótának, aki így a két utolsó futamot kénytelen volt kihagyni, emiatt pedig elúszott a Moto2-es világbajnoki címe. A spanyol versenyzőt végül januárban operálták meg az orvosok, akik a beavatkozás során a szem mozgatásáért és stabilizálásáért felelős ideget műtötték meg. Marquez szerdán Barcelonában egy szponzori eseményen kifejtette, hogy még nem tudja, pontosan mikor is ülhet újra versenygépre. Pontosabban Moto2-es gépére, hiszen lábadozása idején többször is motokrosszozott, hogy formában tartsa magát.

Marquez elárulta, fizikailag és lelkileg is teljesen felkészült az idei szezonra, csupán még némi idő kell, hogy jobb szeme is teljesen rendbe jöjjön. „Folyamatosan javul a látásom, de még konkrét dátum nincs a visszatérésemre. Természetesen remélem, minél hamarabb motorra ülhetek” – részletezte a pilóta. Az eddigi teszteket így kénytelen volt kihagyni a fiatal spanyol, aki vélhetően még a március végi jerezi tréningen sem szerepel majd. Az április 8-ai katari évadnyitót illetően viszont Marquez bizakodó.

A tavalyi világbajnokságot szemproblémája miatt bukta el a spanyol tehetség, aki még mindezzel együtt is az idei vb-cím legnagyobb esélyese.

Videók