Kallio szerződést bontott a Ducatival

A Pramac csapat hivatalos közleményt adott ki arról, hogy a finn Mika Kallióval történt egyeztetéseket követően közös megegyezéssel szerződést bontottak.


A finn versenyző helyzete egy ponton hasonlít a kilencszeres világbajnok Rossiéhoz, ugyanis mindketten válsérüléstől szenvednek. Az indoklás szerint Kalliónak egyre inkább fáj a válla és ezért az utolsó két futamra helyettesíteni kell a őt. Emellett persze az is hozzájárulhatott a szerződésbontáshoz, hogy a finn pilóta nem versenyzett túl jó formában aaz idén. Mindent egybevéve kissebb fajta csoda lenne, ha jövőre maradhatna a MotoGP-ben. Sokkal valószínűbb, hogy egy kategóriát visszalépve a Moto2-ben láthatjuk őt a következő szezonban.

Kallio helyettesítésére minden bizonnyal a spanyol Carlos Checa érkezhet, aki Mugelloban már ki is próbálhatta a Ducati GP10-et. A Pramachoz érkező pilóta 2010-ben a Superbike világbajnokságon szerepelt és összetettben a harmadik helyezést szerezte meg. A véget ért szezonban három futamon sikerült diadalmaskodnia a spanyolnak és ezen felül még nyolcszor állhatott még fel a dobogóra.

 

Mika Kallio a történtekkel kapcsolatban az alábbiakat mondta:

"Sajnos a Japán verseny óta igen erőteljessé váltak a fájdalmak a bal vállamban, amely még a le mans-i versenyhétvége során sérült meg. Természetesen ezt azonnal jeleztem a csapatomnak, akikkel abban maradtunk, hogy a malajziai és az ausztrál versenyeken mindenképpen részt veszek és csak azután döntök arról, hogy a szezon utolsó két viadalán indulok-e. Sajnos annak ellenére, hogy ma nem is futottam olyan rossz versenyt, azt kell mondanom, hogy a sérülésem jelentős mértékben hátráltatott a motorozásban, így a csapatommal arra az elhatározásra jutottunk, hogy felbontjuk a szerződésünket. Természetesen rettentő nehéz volt meghozni ezt a döntést, azonban gondolnom kell a jövőmre is, és arra, hogy mnél hamarabb felépüljek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Pramac Racing csapatfőnökének, Paolo Campinotinak, valamint az alakulat összes tagjának. Ők mindannyian, kivétel nélkül rengeteget segítettek nekem az elmúlt két évben, szóval nem tudok mást mondani, minthogy szép emlékellel távozom."

 

Forrás: motogphirek.hu

Videók