Fellebbez másfél éves eltiltása ellen a doppingoló motorversenyző

Iannone a CAS-hoz fordult, a WADA súlyosbítást kér.


A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett másfél éves eltiltása ellen Andrea Iannone, akit azért büntetett meg a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM), mert novemberben pozitív lett a doppingtesztje.

Az ügyben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a CAS-hoz fordult, a szervezet súlyosbítást, négyéves eltiltást kért. A sportoló ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy töröljék a büntetését.

A FIM korábbi közleménye szerint a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutatták ki az olasz pilótának a Malajziai Nagydíjon adott mintájában. Az Aprilia 30 éves versenyzőjének büntetése jelen állás szerint 2021. június 16-án jár le.
Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta szerepel, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt. A ügy kirobbanása után azt mondta: véletlenül, szennyezett húson keresztül került a szervezetébe a tiltott szer.


(Kép: Mirco Lazzari gp/Getty Images)

A CAS még nem tűzte ki a meghallgatás időpontját.

A gyorsaságimotoros-vb idei szezonja a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem kezdődött el. A szervezők abban reménykednek, hogy július 19-én, a spanyolországi Jerezben sor kerülhet az idénynyitóra.

Kép: Mirco Lazzari gp/Getty Images

Videók