Utolsó körös előzéssel nyert a nyolcszoros világbajnok

Marc Marquez az utolsó kör elején került Maverick Vinales elé.


A már nyolcszoros világbajnok Marc Marquez utolsó körös előzéssel utasította maga mögé Maverick Vinalest, így nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi, Ausztrál Nagydíját.

A Honda spanyol pilótája - aki az előző, thaiföldi versenyen biztosította be összességében nyolcadik, a MotoGP-ben hatodik világbajnoki elsőségét - szinte végig Vinales mögött haladt, az utolsó kör elején előzte meg riválisát, aki ugyan néhány kanyarral később megpróbálta visszavenni az első helyet, de kicsúszott, így számára a sóderágyban ért véget a verseny.


Marquez (narancssárgában) az utolsó kör elején utasította maga mögé Vinalest.

Fotó: Mirco Lazzari gp/Getty Images)

Marquez mögött így a brit Cal Crutchlow (Honda) végzett a második helyen, míg a dobogó harmadik fokára a hazai közönség előtt szereplő Jack Miller (Ducati) állhatott fel.

A Moto3-ban az olasz Lorenzo Dalla Porta győzött, ezzel pedig megszerezte a világbajnoki címet is, mivel két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a második helyen álló spanyol Aron Canet-val szemben. A 22 éves Dalla Portának ez volt az ötödik idénye a Moto3-ban, idén háromszor ünnepelhetett futamgyőzelmet.

Az idei vb-sorozat jövő hétvégén Malajziában folytatódik, majd november 17-én Valenciában zárul.

Eredmények:

MotoGP (27 kör, 120,1 km):

1. Marc Marquez (spanyol, Honda) 40:43.729 perc
2. Cal Crutchlow (brit, Honda) 11.413 mp hátrány
3. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 14.499 mp h.

Az állás 17 futam után (még 2 van hátra): 1. M. Marquez 375 pont (már világbajnok), 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 240, 3. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 183

Moto2 (25 kör, 111,2 km):
1. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 38:53.277 perc
2. Jorge Martin (spanyol, KTM) 1.968 mp hátrány
3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 6.021 mp h.

Az állás: 1. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 242 pont, 2. Lüthi 214, 3. Binder 209

Moto3 (23 kör, 102,3 km):
1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 37:45.817 perc
2. Marcos Ramirez (spanyol, Honda) 0.077 mp hátrány
3. Albert Arenas (spanyol, KTM) 0.088 mp h.

Az állás: 1. Dalla Porta 244 pont (már világbajnok), 2. Aron Canet (spanyol, KTM) 182, 3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 168

Borítókép: Robert Cianflone/Getty Images

Videók