Zárt kapuk mögött lesz a Super Racing Festival

A közleményben hangsúlyozták, a versenyzők mellett mindig a szurkolók voltak a legfontosabbak.


A Hungaroring Sport Zrt. "hosszas mérlegelés után" azt a döntést hozta, hogy zárt kapuk mögött rendezi meg a jövő hétvégén az úgynevezett Super Racing Festivalt, melyen a túraautó-világkupa (WTCR), valamint a gyorsasági kamion Európa-bajnokság mezőnye versenyez a mogyoródi Forma-1-es pályán.

"A versenypálya vezetősége az elmúlt hetekben és napokban egyeztetett az illetékes hatóságokkal, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján hozta meg döntését" - olvasható a Hungaroring keddi közleményében, amelyben hangsúlyozták, a versenyzők mellett mindig is a szurkolók voltak a legfontosabbak.

"A Hungaroring ezért is várt ki az utolsó pillanatig, és a döntést végül a versenyzők, a közreműködők és a nézők egészségének megóvása motiválta."

A hungaroring.hu-n olvasható közlemény szerint a hétvége történéseit a televíziók képernyőjén keresztül tudják majd követni a szurkolók, a Sport TV az összes futamot élőben közvetíti.





A Super Racing Festivalra eredetileg áprilisban került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett.

A WTCR-ben a címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) mellett Tassi Attila (Honda), Boldizs Bence (Cupra) és Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) szerepel magyar részről, valamint utóbbi kettő csapatában, a Zengő Motorsport színeiben indul a spanyol Mikel Azcona is.

A kamion Eb mezőnyében a kétszeres kontinensbajnok Kiss Norbert a Révész Truck Racing Team színeiben áll majd rajthoz a Hungaroringen.

Borítókép: Facebook.com/ Hungaroring

Videók