Teremkrosszra gyúr az OXXO Racing autóversenyzője

Lajos Gyula "Luigi", az OXXO Energy Drink autóversenyzője a szezon végeztével négy kerékről két kerékre váltott, mostanában krosszmotoron látni legtöbbet.


Persze nem idegen számára a motokrossz, hiszen több, mint 15 évet versenyzett, több kategóriában is megmérette magát.

"A motokrossz nagyon jó alapozás a következő évre, de nem csak ezért kezdtem el újra - meséli Luigi -. A Motorrevü magazinnak szoktam év közben tesztelni, Csehországban idén már a 2013-as KTM modelleket is kipróbáltam, most pedig a teremkrosszról fogok írni cikket. A teremkrosszra viszont komolyan fel kell készülni, ezért ülök sokat most motoron, edzek, és indulok versenyeken is. A Királyválasztó egy enduro-cross verseny volt, ahol egész jól szerepeltem, legutóbb pedig egy motokrossz versenyen indultam, Gyulán. Ezt a versenyt minden évben megrendezik, egy helyi motoros, Lénárt Géza emlékére. Én csak egy futamon indultam, azt sikerült megnyernem, jól rajtoltam, elsőnek fordultam, majd végig az élen motorozva elsőként intett le a kockás zászló. A teremkrosszig még elindulok, ahol csak tudok, és edzek tovább folyamatosan. A motort, és a szerviz hátteret az OKR KTM biztosítja számomra, köszönöm nekik!"

A Nyíregyházi teremkrossz versenyt november 17-18-án rendezik.

 

Videók