Teremkrossz: Szvoboda Bence és Luigi is jól szerepelt

Nyíregyházán ismét teremkrossz versenyt rendeztek, ahol az OXXO Energy Drinket két versenyző is képviselte, Mx International kategóriában Szvoboda Bence, Supermotoban pedig Lajos Gyula "Luigi".


Supermotoban három futamot rendeztek minkét nap. Szombaton mindhárom futamban harmadik lett Luigi, akinek ezzel elég is lett volna a hétvégéből: "Nagyon élveztem a versenyeket, de el is fáradtam rendesen - meséli Luigi -Sok évet kihagytam a motorozásból, és a két hónapos felkészülés ennyire volt elég, de természetesen rajthoz álltam vasárnap is. Sajnos ott már jöttek a fáradtsággal együtt hibák, kétszer is elég nagyot estem, a bordáimat ütöttem meg annyira, hogy a végén össze kellett szorítani tapaszokkal a mellkasomat, hogy egyáltalán el tudjak indulni az utolsó futamon, ami már nagyon fájdalmas volt. Emiatt mindhárom futamon csak a negyedik helyet tudtam megszerezni, de a két nap alapján így is a dobogó harmadik fokán végeztem, aminek nagyon örülök. Jól éreztem magam, jót versenyeztem, jövök legközelebb is!"

Szvoboda Bence bár edzésnek szánta a hétvégét, a győzni akarása verseny közben előjött, s hatalmasat harcolt ellenfeleivel. A selejtezők után mindkét nap három döntő futamot rendeztek, ahol az első kettőben kiesett a két utolsó versenyző, így a nagydöntőbe csak hatan kerültek be: "Óvatosan kezdtem az előfutamokat, célom az volt, hogy bekerüljek a döntőbe, ami sikerült is mindkét nap - meséli Bence. - A szombati nagydöntőben beragadtam a rajtnál, másodiknak fordultam majd próbáltam előzni az élen haladó M. Eignert-et, akinél sokkal gyorsabb voltam, de ő tökéletesen zárta az íveket, így nem tudtam elé kerülni. Hátulról már szorongatott Grillmayer Gabi, így mindenképp előznöm kellett, azért beszúrtam Eignertnek egy kanyarban, amiből az lett, hogy összeütköztünk, mindketten elestünk, majd kis dulakodás támadt közöttünk. Mire fel tudtam állni, és a mezőny után eredtem, már csak ötödikként tudtam célba érni. Másnap is simán jutottam a nagydöntőbe, ahol elhoztam a rajtot, és magabiztosan megnyertem a futamot. Jól éreztem magam, azért sajnálom csak a szombatot, mert így összetettben csak második lettem, egy ponttal lemaradva az elsőtől."

A szombati ütközés és dulakodás nagy port kavart motoros körökben, de Bence szerint nem kellene ekkora ügyet keríteni belőle: "Utólag belátom, hogy másképp kellett volna megoldanom azt az előzést, de akkor és ott így sikerült, természetesen nem akartam sem őt fellökni, sem pedig magamat kiütni a versenyből. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem ment át az első kereke az akadályon, ha az átmegy, nem esünk el. Ez benne van ebben a sportban, de a dulakodás akkor kezdődött, mikor Eignert ellökte a motoromat, majd bele is rúgott. Nyilván benne is dolgozott az adrenalin, ahogy bennem is a verseny hevében. Most már a németországi szuperkrossz következő állomására koncentrálok és edzek, csak az lebeg a szemem előtt, hogy ott minél jobban szerepeljek. "

A német Szuperkrossz bajnokság következő versenyét november 30-án Chemnitzben rendezik.

Videók