Talmácsi: versenyképesek leszünk Ausztráliában

Befejeződött a Supersport-világbajnokság résztvevői számára kiírt spanyolországi tesztsorozat, melyen Németh Balázs és Talmácsi Gábor is folytathatta a 2013-as versenyévadra való felkészülést.


Az első napon tapasztalt esős időjárási körülmények sajnos megrövidítették a motorosok programját, igaz - a korábban már nyilatkozó Németh Balázs szavaival élve - ennek is megvolt a maga haszna, hiszen sikerült megtalálni az esős beállításokat is. Másnap jóval kegyesebbek voltak az égiek, a tesztelés ugyanis száraz körülmények között folytatódott (igaz a reggeli órákban még a nedves foltok is megtalálhatóak voltak) Balázs azonban egy korai bukásnak köszönhetően ezúttal sem tudta kihasználni a gyakorlásra szánt idő száz százalékát, igaz így is elégedetten nyilatkozott, a jerezi teszt (a pálya versenynaptárban való szereplése okán) ugyanis kiemelt fontossággal bír.

Talma honfitársához hasonlóan boldogan beszélt a Spanyolországban töltött napokról, hiszen eleddig egyetlen egyszer sem sikerült ilyen hamar megkezdeni a versenyszezonra való felkészülést. A tréningezés február közepén, az első versenynek otthont adó Ausztráliában folytatódik, amikor is a futamot megelőzően pattanhatnak motorra hazánk büszkeségei.

Németh Balázs: „A pálya lassan száradt, ezért dél körül mehettem fel a pályára. Csak 29 kört tudtam teljesíteni, mert egy gumidefekt miatt elestem, és a motorom komolyan megsérült. A mezőny elejében motoroztam, bukás előtt az első ötben voltam a köridőm alapján, ám a felszáradó pálya nyújtotta előnyöket már nem tudtam kihasználni. Jerez azért különösen értékes számomra, mert idén versenyhelyszín lesz, és én nem motoroztam korábban ezen a pályán. Mindenképp pozitívan értékelendő, hogy alkalmam nyílt szezon kezdete előtt négy napot tesztelni. Úgy érzem, egy versenyképes csomaggal vághatok neki a 2013-as verseny évadnak. A körülmények ellenére nagyot léptünk előre, és nagyon jó munkakapcsolatot sikerült kialakítani szerelőimmel. A február 22-24 között megrendezésre kerülő Phillip Island-i, első világbajnoki futam előtti teszten még lesz módunk a motor finomhangolására. Remélem kitartó és alapos munkánk eredménye már rögtön az idénynyitón vb-pontokban is mérhető lesz.”

Jan Saska (Balázs csapatfőnöke): „Annak ellenére, hogy a körülmények nem voltak ideálisak – elsősorban a hideg, szeles időjárásra, a felhordott homok és eső után visszamaradt vízfoltok miatt nehezen kontrolálható tapadás –, nagyon hasznos munkát végeztünk. A most megszerzett tapasztalatokat hasznosítani tudjuk a versenyek során.”

Talmácsi Gábor: Minden eddiginál korábban sikerült megkezdenem a felkészülést az idei vébé szezonra, aminek nagyon örülök. A legutóbbi jerezi tréninghez képest sokkal hidegebb volt az idő és a pálya is sokkal jobban csúszott, de ennek ellenére kihasználtunk minden lehetőséget. A nap folyamán többször is egymásra találtunk a pályán Sofuogluval a Supersport kategória tavalyi világbajnokával, akivel jó volt együtt motorozni. A téli tesztek alkalmával sokmindent sikerült elvégeznünk, sok új tapasztalatra tettünk szert és a tavalyi adatokat is jól tudjuk hasznosítani. Sok munka vár még ránk a szezon közben, de érzésem szerint egy versenyképes csomaggal indulhatunk útnak az első futamra Ausztráliába, mely előtt szintén lesz egy kétnapos teszt febr. 18-19-én.”

Videók