Superstock 600: Gyutai Adrián élete sikerét aratta

Fantasztikus hétvégét zárt a Superstock 600-ban a Pannoniaringen a Tomracing Motorsport Team versenyzője: új kategóriájában élete első futamgyőzelme mellé két pole pozíciót és egy 2. helyet szerzett.


Az idei Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában remeklő Gyutai Adrián – összetettben a harmadik helyen áll – ezen a hétvégén a magyar bajnoki címért is harcba indult. A Tomracing Motorsport Team 22 éves versenyzője új kategóriájában eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta: mindkét időmérőt megnyerte a Pannoniaringen, és amíg az első futamon csak 19 ezreddel szorult a második helyre, addig a második versenyt fölényesen – több mint 14 másodperccel – megnyerte. Adrián ezzel mind a magyar, mind az IMRC nemzetközi bajnokságban bejelentkezett az összetett első helyéért.
A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert tavaly az Alpok-Adria 125 GP-ben – idén már egy géposztállyal feljebb, a Superstock 600-ban folytatta szereplését az Alpok Adria Sorozatban. A 22 éves paksi motoros – aki a nemzetközi mezőnyben az összetett harmadik helyén várja a folytatást – ezen a hétvégén a magyar bajnoki pontokért szállt harcba, és élete legjobb teljesítményét nyújtva megszerezte első futamgyőzelmét a hatszázasok között.

A pokoli hőség mindkét nap rendkívül sokat kivett a versenyzőkből. A Tomracing Motorsport Team tehetsége már szombaton, az időmérőn jelezte vetélytársainak, ezúttal mindenképpen a győzelemért akar harcolni. A Superstock 600 időmérőjét megnyerve a futamon öldöklő, ugyanakkor szemre is gyönyörű csatát vívott a korábbi vb-induló Magda Attilával, akivel a viadal alatt négyszer előzték egymást oda-vissza, és a végén mindössze 19 ezredmásodperc döntött Magda javára.

Vasárnap aztán a kvalifikációs edzésen ismét a kategóriája leggyorsabbja volt Adrián, ám a rajtot ismét Magda kapta el jobban. A 22 éves paksi versenyző azonban méterről méterre dolgozta le a hátrányát, ám ezúttal elmaradt a nagy csata kettejük között, ugyanis Magda a harmadik körben bukott, így Adriánnak csak egy feladata maradt, épségben behozni a motort a célba, és a nemzetközi – IMRC – és a hazai bajnokságban pályafutása első futamgyőzelmét megszerezni a hatszázasok között. A Tomracing Motorsport Team élversenyzője még így is több mint 14 másodpercet vert a másodikra, és nagy fölénnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel Adrián három 2., és egy 3. után megszerezte első győzelmét, amivel mind a nemzetközi, mind pedig a magyar bajnokság egyik főesélyesévé lépett elő.

„Elmondhatatlanul boldog vagyok, fantasztikus volt végre az új kategóriámban is a dobogó legfelső fokán állni. Ez a siker a csapat sikere, hiszen nélkülük nem érhettem volna el ezt az eredményt. Főszerelőm, Bájó és édesapám hibátlan motort biztosított a számomra, és a Honda nagyon jól működött ebben a pokoli hőségben. Eddigi pályafutásom legnagyobb csatáját vívtam Attilával szombaton, akitől ugyanitt az Alpok-Adria versenyeken tavasszal még időmérőn két és fél másodpercre voltam, a futamon pedig 15 másodpercet kaptam, míg most az időmérőkön már mindkétszer legyőztem, és a futamon mindössze 19 ezred volt közöttünk a különbség. Kettőnk sportszerű csatájából rengeteget tanultam ismét, és nagyon sajnálom, hogy vasárnap éppen akkor bukott, amikor odaértem mögé, és újra csatázhattunk volna. Onnantól kezdve csak arra törekedtem, hogy épségben behozzam a motort a célba. Ezzel a futamgyőzelemmel mindkét bajnokságban megvan az esélyem arra, hogy megnyerjem az összetettet, amiről az év első felében álmodni sem mertem volna. Egy dolgot viszont nagyon remélek, hogy a jelenleg a csapatával vitában álló, és ezért nem induló Chrobák Jani minél hamarabb visszatérhet közénk, mert a mezőny vele lenne igazán teljes” – fogalmazott Gyutai Adrián. A 22 éves paksi fiatalember a magyar pontversenyben már az élre állt – előzetes számítások szerint 4 pont előnnyel vezet Magda Attila előtt –, míg az IMRC bajnokságban – amit idén a cseh, szlovák, román, lengyel és magyar motorosok számára írtak ki – a legjobb három között található, ráadásul a pontkülönbségek itt is minimálisak.

Adrián csapatfőnöke nagyon büszke a versenyzőjére, aki a Tomracing Motorsport Team első idei motoros futamgyőzelmét aratta a hétvégén.

„Ha valaki, akkor Adrián már nagyon megérdemelte ezt a sikert. Mindig is mondtam, hogy ritka az ilyen céltudatos, kitartó sportoló, mint ő, és ennek most meg is lett az eredménye. Ez az első motoros sikerünk az idén, és mindössze 19 ezreden múlt, hogy nem lett belőle azonnal kettős siker. Adrián fejlődését látva most már ki merem mondani, hogy igenis az összetett elsőség a cél a magyar és az IMRC-bajnokságban. Sőt, ha nem egészen két hét múlva az Alpok-Adria rijekai dupla versenyén hasonló eredményességgel szerepelne, akkor még akár… De inkább hagyjuk ezt, hiszen amikor az év elején elkezdtük a közös munkát az új kategóriában, ennél jóval szerényebb célokat tűztünk ki magunk elé” – jelentette ki Miklósy Tamás.

MOTORSPORT
Versenynaptár, Alpok-Adria Superstock 600-as kategória (10 futam):
Május 3.-5. – Adria Raceway (Olaszország) – 7. hely
Május 24.-26. – Pannoniaring (Dupla verseny) (Magyarország) – 7. hely, 6. hely
Június 14.-16. – Automotodrom Grobnik (Horvátország) – 8. hely
Július 5.-7. – Most (Csehország) – 2. hely
Július 26.-28. – Poznan (Dupla verseny) (Lengyelország) – 5. hely, 4. hely
Augusztus 16.-18. – Automotodrom Grobnik (Dupla verseny) (Horvátország)
Szeptember 07.-08. – Slovakiaring (Szlovákia)
Az összetett pontverseny állása: 1. Daniel Bukowski (lengyel) 116 pont, 2. Chrobák János 104 pont, 3. Gyutai Adrián 80 pont, 4. Kevin Koller (osztrák) 62 pont, 5. Jiri Kleich (cseh) 53 pont, 6. Luca Tommasini (olasz) 52 pont.
Gyorsasági Motoros Országos Bajnokság, Superstock 600-as kategória:
Április 13-14. – Slovakiaring (Szlovákia) – 2. hely, 2. hely
Május 18-19. – Hungaroring (Magyarország) – 3. hely, kiesett (pole pozíció)
Június 22-23. – Brno (Csehország) – nem indult
Augusztus 3-4. – Pannoniaring (Magyarország) – 2. hely, 1. HELY (két pole pozíció)
Szeptember 07.-08. – Slovakiaring (Szlovákia)
Nyílt Nemzetközi IMRC Bajnokság, Superstock 600-as kategória
Április 13-14. – Slovakiaring (Szlovákia) – 4. hely, 3. hely
Május 18-19. – Hungaroring (Magyarország) – 3. hely, kiesett (pole pozíció)
Június 22-23. – Brno (Csehország) – nem indult
Augusztus 3-4. – Pannoniaring (Magyarország) – 2. hely, 1. HELY (két pole pozíció)
Szeptember 07.-08. – Slovakiaring (Szlovákia)

Videók