Superbike: remekül kezdte a szezonzáró hétvégét Talma

Elérkeztünk az idei Superbike Vb utolsó viadalához, melyet a technikai sportok egyik leghíresebb pályáján rendeznek, ahol Talmácsi Gábor is rajthoz áll.


A majd 4,5 kilométeres, 20 kanyarral tűzdelt aszfaltcsík méltó helyszíne a szezonzáró futamnak. A Magny Cours-i ring tavaly ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját és számos izgalmas és felejthetetlen versenynek adott már eddig otthont.

Minden bizonnyal vasárnap is nagyon nagy csaták várhatóak minden kategória versenyén, hiszen minden pilóta szeretne pontokkal és szép emlékkel búcsúzni az idei szezontól. Talmácsi Gábor számára ez a versenyhelyszín ismét az ismeretlenek közé tartozik, így az első napon csak meglévő rutinjára és gyors tanulási képességére támaszkodhatott.

Pénteken délelőtt a Supersport mezőnye nedves pályán kezdte meg a tréningezést, majd az aszfalt fokozatos felszáradását követően a köridők is egyre javultak. Talmácsi Gábor az edzés teljes ideje alatt az élmezőnyben motorozott és 1:47:839-es idővel az 5. helyen végzett. 19 kört futott, mely jelezte, hogy minél előbb szeretné memorizálni a pálya vonalvezetését. Az időmérőn aztán további 17 kört teljesített és a 12. helyről várja a holnapi folytatást.

"Nagyon jól sikerült a délelőtti kezdés. Sokáig vezettem az edzésen. Az időmérő is rendben volt, jól haladtunk, de a végén szükség lett volna még egy körre, hogy javítani tudjak az időeredményemen. Így is elégedett vagyok az első nappal és nagyon várom a folytatást" - nyilatkozta Talmácsi Gábor, aki a Nürburgringen is remekelt.

Videók