Sebestyén Peti ismét a TOP10-ben

A magyar motoros jól versenyzett franciaországban.


A CIA Landlord Insurance Honda magyar pilótája Sebestyén Peti ismét TOP10-es eredményt szerzett a Supersport-világbajnokság franciaországi fordulóján Magny-Coursban, legyőzve összes márkatársát.

A kaotikus időjárási körülmények megnehezítették a pilóták dolgát az edzéseken és a kvalifikáción, de felszáradó pályán a 10. pozícióra elegendő köridőt sikerült motorozni Sebestyén Petinek, így a 4. sorból várhatta a startot.
A 19 körös verseny már a legelső kanyar után félbe szakadt piros zászló miatt, miután hárman óriásit buktak a mezőny hátsó feléből. Az új rajtot követően, a versenyzőknek egy rövidített 12 körből álló futamot kellett teljesíteni.


Sebestyén Péter a 10. helyen végzett franciaországban.

Az magyar pilóta versenytempója egyre javult a 10. körben megfutotta saját legjobb köridejét is!

“Mindent összevetve jó verseny volt, de ismételten túlságosan rövid. Felmerült bennem, hogyha ezzel a motorral elindulnánk egy endurance futamon, akár meg is nyerhetnénk, mert amint a gumi kopni kezd egyre jobbak vagyunk főleg a gyors kanyarokban! Nagyon jól éreztem magma a motoron, a beállítások ismét jók voltak.Qatarban biztosan jó versenyünk lesz, mert ott gyors kanyarok vannak, Argentínára viszont ki kell valamit találnunk. Pozitív volt a hétvége, de meg kell értenünk hogyan tudunk javulni a rövid, lassú kanyarokban.”- összegzett Peti a verseny után.

A csapatfőnök Simon Bucksmaster szerint Peti versenyről versenyre nagy ütemben fejlődik és kerül közelebb a mezőny elejéhez:

„Ez elég erős verseny volt Péter számára, a köridők nagyon versenyképesek. A rövidített futam nem kedvezett nekünk, jól versenyzett, de még mindig az első körökben kell jobban felzárkóznunk. Csak 6 másodpercre végzett az elsőtől, ami egy 12 körös versenyen nagyon jónak számít és egyre közelebb kerül az élbolyhoz. Nyilvánvalóan még jobbat is el tudunk érni, de ismét egy remek 10. helyet szerzett!”

1 hetes szünet után egy igazán messzi tengerentúli futam következik Argentínában a Supersport –világbajnokság versenyzői számára!

Videók