Rajt-cél győzelem és pontszerzés Michelisztől

A második versenyt megnyerte a magyar versenyző, a harmadikon pedig újabb pontokat szerzett. Itt azonban Guerrieri ért célba elsőként, ezzel visszavéve a bajnokság első helyét Michelisztől.


Michelisz Norbert zsinórban a negyedik versenyhétvégén is győzelmet aratott a WTCR-ben Szuzukában, ahol a harmadik záró futamon még egy kilencedik helyet is szerzett.

Szombaton elveszítette a bajnoki első helyét Michelisz Norbert az első szuzukai futamon, amelyet a Honda színeiben hazai pályán versenyző Esteban Guerrieri nyert meg, de a magyar idő szerint vasárnap éjjeli folytatáson volt lehetősége a visszavágásra. A második versenyt a pole pozícióból kezdte a Hyundai magyarja, aki az időmérő tizedik helyén végezve szerezte meg a fordított rajtrácsos futam első rajtkockáját.


Michelisz Norbert a 2. versenyt megnyerte, a 3.-on pontokat szerzett.

Fotó: fiawtcr.com
 

Nem volt könyő dolga Michelisznek, ugyanis a második helyről induló Rob Huff keményen, de sportszerűen támadta az első kanyarban. Sikerült kivédekezni a korábbi világbajnok akcióját, és innentől kezdve igyekezett biztonságos előnyt kiépíteni a rövidített szuzukai körön a Volkswagennel szemben.

A páros az élen meg tudott lépni a harmadik helyért harcoló Gabriele Tarquini, Kevin Ceccon duótól - Michelisz olasz csapattársának meggyűlt a baja az Alfa Romeóval, de nagy csatában megtartotta a pozícióját, így a végén felállt a dobogóra Michelisz mellé.


Michelisz magabiztosan nyerte a 2. versenyt.

Videó: Youtube.com/FIAWTCR

A magyar versenyzőre Huff már nem tudott igazán veszélyes lenni, így zsinórban a negyedik versenyhétvégén aratott futamgyőzelmet, amivel ideiglenesen vissza is vette a vezetést a bajnokságban a tizedik helyen befutó Guerrieritől.

Rövid szervízidőszakot követően a japán hétvégét lezáró harmadik verseny következett, amelyen Michelisz a tizedik helyről rajtolt. Mikel Azcona lefulladt az indulásnál, így Norbi fellépett a kilencedik helyre, de aztán rögtön jött be a biztonsági autó egy rajtbaleset miatt. Miután kiment a safety car, Jean-Karl Vernay támadta Micheliszt, de a magyar versenyző állta a sarat.

Végül a biztonsági autó mögött zárult a futam, miután az egyik szabadkártyás pilóta kicsúszott. Michelisz a kilencedik helyével újabb hét pontot szerzett, a bajnokságban pedig a második helyen áll Guerrieri mögött.

Nem sokkal a 3. verseny után Tiago Monteiro 10 másodperces büntetéssel és 2 büntetési ponttal súlytották, a fű átvágásáért, így a 3. helyről a 16.ra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy Michelisz Norbert előbbre került, így csak 6 pont választja el Guerrieritől a bajnokságban.

 

Az élmezőny állása:

1. Guerrieri 288

2. Michelisz 282

3. Björk 243

4. Muller 238.

Forrás: Michelisz.hu

Borítókép: Facebook.com/MicheliszNorbert

Videók