Nem várt sikereket hozott Michelisz sorozata

Lezárult a sorozat selejtezője.


Mint ahogy korábban megírtuk, Michelisz Norbert virtuális bajnokságot indított, amiben minden magyar -beleértve a határon túliakat is- ingyenesen vehetett részt.

Sport365.hu - Elrajtolt Michelisz sorozata - FRISSÍTÉS

Mint ahogy korábban Kedden este már közzé is tette Michelisz Norbert a részeredményeket, amelyből kiderül, hogy 1512 érvényes köridővel rendelkező játékos van versenyben: megírtuk , Michelisz Norbert virtuális bajnokságot indított, amiben minden magyar -beleértve a határon túliakat is- ingyenesen vehet részt. A bajnokság előselejtezője április 13-án délután kezdődött.


A bajnokság előselejtezője április 13-án délután kezdődött. A regisztrált versenyzők április 26-ig bármennyi kört megtehettek a hungaroringi virtuális versenypályán. Az első futamban a legjobb 24 köridővel rendelkező játékos jutott be.

Ezt követően a bajnokság aktuális első 15 helyezettje automatikus indulási jogot szerez a soron következő fordulóra, a maradék 9 helyre pedig továbbra is előselejtezőkön lehet majd bekerülni.

Michelisz Norbert

Már korábban meséltem nektek Bucsi Attiláról, akinek célja, hogy egy... szer profi autóversenyző lehessen. Igazán belevaló srác, aki már most versenyre kel akár a felnőttekkel is. Megérdemli, hogy a Hyundai Hungary Légy N magad programjában segítsünk neki beindítani a karrierjét, és a maximumot hozzuk ki a tehetségéből.


Michelisz Norbert által létrehozott sorozat előselejtezője tehát véget ért, és elképesztő számokat produkált.

Íme a bajnokság első adatai a számok tükrében:

  • 3477 résztvevő a Hungaroring E-Sport Bajnokság első selejtezőjében.
  • 66038 játékindítás a kvalifikáció alatt.
  • 1:50,773-as győztes idő.
  • 98 százados különbség az első és a második között.
  • 92-en egy másodpercen belül.

Borítókép: Facebook.com/MicheliszNorbert

Videók