Michelisz indul a Pole pozícióból az első futamon Spanyolországban

Több magyar versenyző is a 10-ben az első időmérőn. Boldizs Bence indul az élről a második futamon.


Káosz volt az időmérőn, de Michelisz Norbert a Q1-ben a leggyorsabb volt, és a vasárnapi három futamból kettőn is övé a pole pozíció.

A spanyolországi hétvége elé írt blogjában Michelisz Norbert megjegyezte, hogy ha minden idálisan alakul, akkor újra a Q3-ért lehet harcban az időmérőn, ami fontos feltétele annak, hogy legyen esélye az idényben először dobogóra állni.

A szabadedzéseken úgy tűnt, hogy távol van ettől a magyar pilóta, hiszen a két gyakorláson csak a 15., illetve a 13. leggyorsabb időt futotta meg. Ami bizakodásra adott okot, az a csapattársa, Gabriele Tarquini teljesítménye volt, aki mindkétszer a top ötben végzett a Hyundaijal.

Az időmérőn aztán Michelisz is megmutatta, hogy ezen a pályán versenyképes lehet a márka: 2:05,838-as gyors körrel kezdett, amivel rögtön az élre állt, és amivel egyből gyorsabb volt, mint Tarquini a szabadedzéseken. Több kört azonban nem tudott menni a Q1-ben, mert műszaki probléma miatt szerelték az autóját a boxban.

Ennek ellenére megnyerte Michelisz a Q1-et, mert rajta kívül egyedül a szabadedzéseken domináló Gilles Magnus tudott bemenni 2:06 alá, de ő sem volt gyorsabb a címvédőnél. Michelisz ezzel megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi első futamra, de kérdés volt, hogyan tudja folytatni az időmérőt a problémás autóval.

Az időmérőrendszer meghibásodása miatt hosszú szünet után folytatódott a kvalifikáció. Michelisz első gyors körét, amivel harmadik lett volna, elvették pályaelhagyás miatt, majd a második próbálkozásával ugyanez történt. Végül a Q2-ben három versenyzőnek, Micheliszen kívül Engstlernek és Boldizsnak sem volt mért köre.

Ilyen esetben elviekben a Q1 eredménye dönt az érintett versenyzők közti sorrendről, tehát Michelisz a tizedik és övé a fordított rajtrácsos pole pozíció.

Az időmérő végeredménye:



Frissítés!

A Zengő Motorsport bejegyzését tesszük közzé: 

"Van akinek visszaadták az elvett idejét, de van akinek végül elvették utólag az idejét. Van aki hátrébb került, de van aki előrébb. Volt olyan is aki bejutott a Q3ba, de végül mégse, és volt olyan is aki nem jutott be a Q3ba, de utólag igen. Egy szóval tényleg eléggé nagy kavarodás lett...

A lényeg, hogy Mikel Azcona a 9. hely helyett végül 10. lett. Ezredre pontosan azt az időt autózta mint Engstler, de Mikel későbbi körébe érte el azt az időt így ő indulhat a fordított poleból. Illetve a Q1ben az 5. helyre lépett előre, így ponttal zárhattuk a mai napot!!!

Bence Boldizs pedig bár azt az információt hallotta, hogy övé a pole, végül a 12. helyről várhatja a holnapot."

Borítókép: Facebook.com/ Michelisz Norbert
Forrás: Michelisz.hu

Videók