Magyar, női induló a Rali Eb-n

Vogel Adrienn vezetett már öttonnás versenykamiont is, most pedig raliautóban fog száguldani


 Exkluzív riport Vogel Adrienn, autóversenyzővel

 
 
Az eddig is eredményes autóversenyző hölgy karrierjének új állomásához érkezett. Ebben az évben ugyanis nemcsak a szokásos Kia Platinum Rally Cup sorozatban fog részt venni, hanem a Rali Eb-n is szerepelni fog a másik, még erősebb versenyautójával az M-Sport fejlesztésű R2-vel. Egyértelműen kijelenthető, hogy
 
szintet lépett a csinos pilótanő.
 
Kia Picanto, teljesen másképp kell kezelni a pedálokat, mint a rali autóban
 
Vogel Adrienn már két tesztfutamon túl van a raliautóval. Nagyon jó tapasztalatokról számolt be a vezethetőséget és stabilitást kiemelve. Eleinte igényelt némi plusz koncentrációt, hogy a Picantoban jobb lábbal kell fékezni, az R2-ben pedig ballal, de mostanra semmilyen gondot nem okoz az átállás a szisztémák között.
 
Nők között is, férfiak között is eredményes
 
Az Eb szereplés előtt azonban a már jól ismert Kia Picantojával indul el a szériában, melynek első állomása március 29-30-án, kerül megrendezésre az Eger Rally keretein belül. Egert öt állomás követi majd a sorozatban. A kupában minden páros azonos autóval, Kia Picantoval fog versenyezni. Mivel a járművek technikai háttere homológ (1200 cm3; szériaközeli; csak a futóművek és a kipufogó rendszerek kapnak egy minimális erősítést, illetve átalakítást), a döntő tényező egyértelműen a párosok felkészültsége lesz. Adrienn kellően topformában érzi magát fizikailag, szerinte a kérdés inkább az, hogy a mentális terhelésre megfelelően tud-e majd reagálni, de reményei szerint nem lesz gond ezzel sem.
 
Vogel Adrienn a dobogón, KIA Platinum Cup 2018
 
 
Vogel Adrienn önmagát szinte mindenben bevethető, igazi all-round versenyzőnek tartja. Mosolyogva mesélte, hogy kamionversenyeken is indult, férfiak(!) között. Volt olyan alkalom is, ahol minden férfit maga mögé utasított tempójával.

„Sokan elcsodálkoztak, amikor a több, mint öttonnás gépből egy törékenynek (tűnő) nő szállt ki.”
 
 "A magyar lány Tatráját ugratja"
 
 
 
 Vogel Adrienn Kínában ledominálta a férfi mezőnyt
 
 
Most pedig itt a következő, minden eddiginél nagyobb kihívás a Rali Eb. 
 
Adrienn navigátora Notheisz Ivett lesz, akivel tavaly az Amatőr Rally Sprintben sikeresen megnyerték a kategóriájukat, egy túlnyomórészt férfi mezőnyt legyorsulva. 
 
„Ivettel tökéletes az összhang. Igaz, hogy új számomra, hogy ül mellettem valaki, de ma már teljes bizalom alakult ki közöttünk. Jó csapat vagyunk! Hiszek benne, hogy a Rali Eb-n is jól fogunk működni.”
 
 
A kondícióval tényleg nem lesz baj, a kép alapján fitness versenyen is indulhatna.
 
 
 
 Képek forrása: Kőházy Tamás, Vogel Adrienn Facebook
 
 

 

Videók