Leclerc nyerte a második forma-1-es online nagydíjat

Több Forma-1-es versenyző is részt vett az online nagydíjon.


Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte vasárnap este a második Forma-1-es online nagydíjat, amelyen több aktív pilóta is részt vett.

 

A versenyt a Melbourne-ben található Albert Park pálya digitális másán futották a résztvevők, akik között ezúttal ott volt a 2009-es világbajnok brit Jenson Button, a mclarenes Lando Norris, a williamses George Russell, valamint Leclerc öccse, a Ferrari versenyzőakadémiáján nevelkedő Arthur is.

Ezen a hétvégén eredetileg a Vietnami Nagydíjra került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt többek között azt a futamot is elhalasztották. Mivel az ázsiai helyszín új állomásként most debütált volna, a 2019-es F1 szimulátor-programban ez a pálya még nem szerepel, így a mezőny az ausztráliai helyszínen "csapott össze".



Charles Leclerc hazai pályán nyerte a monacoi nagydíjat.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images



Leclerc mögött a Forma-2-es sorozat dán pilótája, Christian Lundgaard végzett másodikként, Russel harmadik, az ifjabbik Leclerc pedig negyedik lett.

"Hogy könnyű lett volna? Nem, hihetetlenül kemény volt, teljesen leizzadtam"
- nyilatkozta telefonon Leclerc, aki a második rajtkockából indulva végül 10 másodperces előnnyel ért célba elsőként.

A tervek szerint virtuális nagydíjat minden olyan hétvégén rendeznek, amikor eredetileg is lett volna F1-es futam.

Borítókép: Mark Thompson/Getty Images


 

Videók