Kiss Pál Tamás hatalmasat versenyzett Spa-ban

Kiss Pál Tamás küzdött, harcolt, támadott, védekezett és hét helyet javítva rajtpozícióján a top10-ben zárta a GP3-as Belga Nagydíjat. Sőt a magyar pilóta még a bajnoki cím legnagyobb esélyesét is maga mögé utasította.


A 2012-es GP3-as Belga Nagydíj időmérő edzése nem úgy alakult Kiss Pál Tamás számára, ahogy azt eltervezte. A magyar pilóta a 19-ik helyen zárta az időmérőt, amit rendkívüli csalódásként élt meg.

Jól indult az edzés, hiszen körülbelül félidőig végig a 8-10-ik helyek környékén álltunk, és az sem tűnt reménytelennek, hogy akár még előrébb lépjünk egy picit, de ehhez képest a végére visszacsúsztunk a 19-ik helyre, ami miatt nagyon csalódott vagyok” - kezdte a Spái kvalifikáció utáni értékelését az OXXO Energy Drink pilótája.

Az edzés második felében sajnos sok időmbe tellett, mire fel tudtam melegíteni a gumikat, de utána sem jött meg az a tapadás, amit a második szettől vártunk volna. Nagyon instabil volt az autó a kanyarbejáratoknál, így nem tudtam úgy támadni a kanyarokat, ahogyan szerettem volna, és szélárnyékot sem sikerült fognom, pedig az a hosszú egyenesekben akár 3-4 tizedmásodperc előnyt is jelent.

Az első futam csúszással kezdődött és előbb is ért véget, miután szombat délután előbb a GP2 futamán Nigel Melker törte rommá versenygépét az Eau Rouge kijáratánál, majd a GP3 versenyén Robert Cregan bukott hatalmasat, ami miatt idő előtt végeredményt hirdettek. A mindössze négykörös csonkafutamot Kiss Pál Tamás a 17-ik helyen zárta.

Őszintén szólva, nehéz túl sok pozitívumot találni eddig a hétvégém alakulásában, és tudom, hogy ilyenkor bármit mond az ember, az kívülről úgyis csak magyarázkodásnak tűnik. De mást nem tudok mondani, csak azt, hogy sajnos az új motor sem vált be, és nehéz immár a sokadik hétvégén azt megélnem, hogy az egyenesekben gyakorlatilag az megy el mellettem, aki arra jár” – tört ki az érthető csalódottság az élmezőnyben folytatott csatákhoz szokott pilótából.

Kiss Pál Tamás vasárnap reggel aztán új lapot nyitott a füzetben, és a GP3 második Spái futamán egy emlékezetes teljesítménnyel lendült túl a hétvége korábbi részében tapasztalt nehézségein. A magyar pilóta küzdött, harcolt, támadott, védekezett, és hét helyet javítva rajtpozícióján a top10-ben zárta a belga hétvégét. Előtte azonban még a pályán maga mögé utasította a bajnoki cím fő várományosát, a pontverseny éllovasát, Mitch Evanst is, a végén pedig a brit Formula-1-es legenda, Martin Brundle fiának, Alexnek a támadásait verte vissza tanári módon.
Így történt, hogy Tamás ugyan pontok nélkül (a második futamokon csak az első nyolcnak osztanak pontokat), de emelt fővel és egy pozitív monzai szezonzáró reményével távozhatott a legendás belgiumi pályáról.

Örülök, hogy a végére sikerült valamit megmutatni magunkból és a valós tudásunkból, mert már itt volt az ideje. Szerencsére a csapatnak sikerült életet lehelnie az autóba, rengeteg alkatrészt kicseréltünk és a motort is újra megnézettük, ami hál'Istennek meghozta a várt javulást. Így a mai futamon már tudtam szélárnyékot fogni, támadni és élvezni a versenyzést, úgyhogy örülök, hogy végül pozitív módon zárult ez a hétvége” – sóhajtott fel megkönnyebbülten az OXXO Energy Drink pilótája.

Majd az igazság kedvéért hozzátette: „De ez ilyenkor azért mindig kétélű dolog. Persze, egyrészről örülök, hogy fel tudtam jönni, másrészről viszont, ha egész hétvégén ilyen jól megy az autó, akkor úgy gondolom, hogy a dobogós helyezésekért harcolhattam volna. A sportban persze nincs „ha”, itt csak tények vannak, és tény, hogy most a 10-ik helyen végeztem. Remélem, Monzában hasonlóan jó lesz az autó, mint most a második futamon volt, és akkor pozitív módon zárulhat számomra ez az évad. Jó kis futam volt ez tényleg, nagyon élveztem mindenegyes kört, és egy percig sem unatkoztam, remélem, a szurkolók sem. Ezúton is köszönöm mindenkinek a hétvégi buzdítást, jólesett, hogy a nehézségek ellenére is ilyen sokan kitartottak mellettem” – mondta el végül Kiss Pál Tamás, akinek sok ideje nem lesz most pihenni, hiszen a 2012-es GP3-as szezon utolsó fordulóját jövő hétvégén rendezik az olaszországi Monzában.

Videók