Kiss Pál Tamás autójából elfogyott az erő az időmérőn

Az Atech CRS GP magyar pilótája már a hockenheimi versenyhétvége ideje alatt is érezte, hogy nem megfelelő autójának a végsebessége,a hungaroringi időmérő edzésen sajnos még rosszabbra fordult a helyzet, a pilóta csak szenvedett és a 20. helyen végzett.


"Nehéz erre szavakat találni. Amikor az ember felszívja magát, kerékvetőről kerékvetőre teszi az autót, olyan helyeken ad gázt, ahol elvileg nem is lehetne és tényleg a maximumot hozza ki a technikából, és a végén ehhez képest azt látja, hogy a hazai pályáján, amit úgy ismer, mint a saját tenyerét, olyan emberek verik meg, akik addig még soha, akkor ott valami nagyon nincs rendben" – tört ki az érthető csalódottság Tamásból, aki ezután azt is elárulta, hogy pontosan mi nem stimmel az autóval: a motor.

A GP3-ban elvileg mindegyik csapat azonos technikával fut, és a motorokhoz csak az FIA szakemberei nyúlhatnak hozzá. A 21 éves magyar versenyző ezért az előző hétvége után jelezte az illetékeseknek, hogy szerinte valami nem stimmel az erőforrással, de a jelek szerint sajnos ez is kevésnek bizonyult. A pénteki reggeli szabadedzésen Tamás még jónak érezte az autót, de a szakemberek délutáni módosításai a motoron sajnos nem a várt irányban eredményeztek változást.

"A hockenheimi hétvége óta mondom, hogy valami nincs rendben a motorral. Most tegnap végre megnézték és kicseréltek benne néhány alkatrészt – a lambda-szondát és a gyertyákat –, de b ár ne tették volna, mert csak rosszabb lett, mint volt. Az autó erőtlen, nem éles a hangja és nem veszi fel a fordulatot. Folyton kihagyott a sebesség és szakadozott a fordulat, olyan volt, mintha elvenném a gázt az egyenesekben, pedig hát úgy nyomtam, hogy majdnem kilyukadt a padlólemez."
 
"Először a 4-5., aztán a 3-4-5-6. sebességi fokozatokban is kihagyott a sebesség és a váltási pontok is teljesen eltolódtak. Elképesztően bevállaltam a kanyarokat, próbáltam mindent kipréselni magamból és az autóból, de hazai pályán két másodpercet kaptam egy körön a leggyorsabbtól. Soha ennyivel nem kaptam még ki egy időmérőn, erre pont most történik meg ez idehaza. Nehéz erre mit mondani. Újra átnézetjük a motort, és mindent megteszünk, hogy visszahozzuk még valahogy a sírból ezt a hétvégét, de innentől nem lesz egyszerű. Hiába nyomom a gázt, ha nem megy az autó" – fakadt ki a pilóta a hungaroringi időmérő edzés után.



Kiss Pál Tamás idén végze tt már a 21. helyről indulva a 11. helyen Silverstone-ban, úgyhogy remélhetőleg a hungaroringi első futamon is sikerül majd valami hasonló feltámadást bemutatnia, és egy jó rajtpozíciót szereznie a vasárnap reggeli második futamra. A lábbal hajtós autók korszaka persze már lejárt, úgyhogy ehhez egy megfelelő technikára is szüksége lesz. 

A GP3-as Magyar Nagydíj első futamát szombat délután 17 óra 15 perctől az Eurosport2 élőben közvetíti. 

Videók