Kamionverseny: szándékosan törték össze Kiss Norbert versenygépét

Miután Kiss Norbert egy kemény előzést követően René Reiner elé került, a német pilóta egyszerűen begőzölt, bosszúból többször is belement a magyar versenyző kamionjába. Az OXXO Energy Drink versenygépe alaposan össze is tört.


A nyári szünetben megállás nélkül dolgoztak szerelők a versenykamionon, hogy a Smolenski karambol után el tudjon indulni Most-ban Kiss Norberg. A kamion újjáépítése mellett új fejlesztéseket is eszközölt az alakulat, melyeket tesztelni nem volt lehetőség, mindössze ugyanis egy nappal a hétvégi verseny előtt lett kész a csapat a szereléssel. Ennek megfelelően a pénteki szabadedzéseken tesztelték először a kamiont, rengeteg beállítást kellett kipróbálni, ráadásul esős, vizes pályán, így sokat nem tudott az alakulat haladni, de minden egyes kifutásnál közelebb került valamivel a mezőny elejéhez. Szombaton, száraz körülmények között sokat gyorsult Kiss Norbert, a pilóta simán jutott be a Q2-be, és a 10-ik helyről várhatta az első futamot, melyen a kigyorsítással és a szervóval küzdött ugyan, de Norbi a 9-ik helyen végzett. A második rajt jobban sikerült, ráadásul az élen haladó Mika az első kanyarban keresztbe fordult, így hatalmas kavarodást okozott a mezőnyben. Norbi egész jól jött ki belőle, a 6-ik helyre került, és tartotta is sokáig, egyedül a kavarodásban hátulra került Hahn tudott elmenni mellette. A futam vége felé Norbi megpróbálta megelőzni Blaise-t, de összeütköztek, hárman leelőzték, így visszaesett a 9-ik helyre, amit már meg tudott tartani, újabb Eb pontokat begyűjtve. Még mindig a kigyorsításnál voltak gondok és a szervó sem működött tökéletesen.

Vasárnapra tovább gyorsult Kiss Norbert, már a 8-ik helyről rajtolhatott. A terv a 8-ik hely megtartása volt, de már az első kanyarban meglökték, ami miatt egy pozíciót hátrébb csúszott. Norbi tudta tartani a tempót az előtte lévő versenyzővel, és az utolsó előtti körben meg is előzte volna, de piros zászlóval leintették a futamot, mert egy pilóta belecsapódott a betonfalba. Szerencsére nem sérült meg, de az OXXO csapat versenye elúszott, ugyanis maradt a pilóta a 9-ik helyen, így nem kerülhetett a mezőny elejére a délutáni futamon.

Természetesen minden kifutás után – legyen az Warm Up, időmérő vagy futam – Norbi tapasztalatai alapján a csapat folyamatosan finomítgatta a beállításokat, és ennek eredményeképp folyamatosan gyorsult, közelített az élmezőnyhöz.

A második futamon izgalmas versenyt produkáltak a pilóták, rengeteg előzés, ütközés, csata volt, persze Norbi sem maradtunk ki ezekből, sőt!

A rajtot jól kapta el, majd tudta tartani a tempót az elejével. Az első 9 versenyző vonatozva szakadt le az üldözőktől, Norbi a sor végén, de Hahn nyakán autózott, sőt, még oda-oda szúrt neki féktávokon. Előttük két versenyző kilökte egymást, Norbiék feljebb léptek, csakhogy a kör végén keresztbe állt a pályán egy pilóta, emiatt piros zászlóval leintették a futamot, és a szabály értelmében az előző kör befutója alapján állították vissza a rajtrácsra őket, így a két kicsúszott kamion visszakerült Norbi elé, ezzel pedig újra a 9-ik helyen várta a rajtot.

Az újraindított startnál Norbi nagyon jól indult, a második kanyarban több pozícióval is előrébb lépett, de René Reinert hátulról kilökte a pályáról, Norbi a füvön lelassult, és nem hogy előrébb került, hanem megelőzték többen is, visszaesett a 12-ik helyig. Onnantól hatalmas erőbedobással kezdett bele a felzárkózásba, fantasztikus előzéseket mutatott be, odatette magát, keményen – de sportszerűen kontaktolt az ellenfelekkel. Így a második körben 11-ik, a harmadikban 10-ik helyre jött fel, onnantól pedig hárman – René, Lacheze és Norbi – egymás lökhárítóján vonatoztak. Mindenki próbálkozott előrébb lépni, de ez az utolsó körben csak Norbinak sikerült, először a célegyenes utáni kanyarban elment Lacheze-nek, majd a pálya hátsó részén megelőzte Renét is. Norbinak addigra elfogyott a fékeket hűtő vize, így felmelegedtek a rendszer, nem tudott rendesen lassítani, ezért picit meglökte Renét, s úgy ment el mellette. A Truck Race-ben ennyi benne van, Norbi nem is kapott emiatt büntetést – pedig mindez a pályabírók szeme előtt zajlott. Így tehát kemény, de szabályos manőver volt. Norbi boldogan kiabált a kockás zászló után, a magyar szurkolók hatalmas ovációval köszöntötték, csak Jobbágy Ákos csapatfőnök üvöltött a rádióba, hogy: „vigyázz!!!”

René Reinert-nek ugyanis egyszerűen elgurult a gyógyszere és a célegyenes végén ünnepeltek a pilóták, pörögtek a kamionokkal, emiatt a komplett mezőny megállt a kanyarban, Norbi is lassan közelített feléjük, amikor René padló gázon teliverte őt hátulról! Felugratott kamionunk hátuljára, tolta Norbit az álló kamionok felé, és csak pilótánk lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baleset, Norbi ugyanis kiment a fűre, ott próbált menekülni. A csapat szerint egy pillantra megfagyott a levegő, nem értették, mi történt, talán René nem vette észre, hogy vége a futamnak? Hamar bebizonyította, hogy nem így van, a levezető körön milliméterre Norbi mögött ment, végig tolva őt a Parc fermé-ig, ahol miután Norbi beparkolt, René oldalról nekiment, végighúzva kamionunk oldalát, beszorítva Norbit a fülkébe. Persze ekkorra már az egész csapatunk ott volt, készen megvédeni pilótánkat, de mivel René főszerelője közölte, ő elhatárolódik ettől, sőt, ott is hagyta pilótáját, egyedül maradt az elborult agyú versenyző, belátta, itt nem járna jól, így csak veszekedett Norbival, hogy miért lökte ki őt.

Norbi elmondta a fékproblémát, közölte, meg lehet nézni a telemetrián is, különben pedig az első kanyarban pont René lökte ki őt, így maximum 1-1, erre csak annyit tudott mondani René, hogy „oké, de én kisebbet löktem”. Arról persze nem esett szó, hogy kis lökés miatt Norbi öt pozíciót veszített, René meg csak egyet, de arról igen, hogy ami a leintés után történt, az nem versenyzőhöz illő viselkedés. Az FIA megnézte a video felvételeket, sajnos a célegyenes végi karambol nem lett rögzítve, mert az ünneplés miatti füstben nem látszik, de ami a Parc Fermé-ben történt, azt két méterről vette fel a csapat és a video alapján kizárták Renét a futamból, de lehet, hogy további szankciókat is alkalmaznak majd vele szemben. Persze az összetört OXXO-s kamiont nem ő fogja rendbe hozni...

Mindettől függetlenül eredményes volt Kiss Norberték számára a hétvége, a totálkáros kamiont sikerült jól újjáépíteni, folyamatosan gyorsult és végig a top 10-ben autózott, így nagyon várja már az alakulat a következő versenyt, Zolderban, ahol tavaly bemutatkozott Kiss Norbi a Truck Race mezőnyének.

Videók