Először futamgyőztes a magyar kamionos

Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes címvédő magyar pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság franciaországi Nogaróban zajló versenyhétvégéjének első szombati futamát.


A harmincegy éves versenyző a délelőtti időmérőn is a leggyorsabb volt, pole pozícióból indulhatott, s rajt-cél győzelmet aratott a tizenkét körös futamon. A második versenyen - a fordított rajtsorrend szabályának megfelelően - nyolcadikként startolt, s a hatodik helyen ért célba.

Kiss az MTI-nek azt mondta, mivel motorerőben még nem tudják felvenni a versenyt az MAN-ekkel, kedvez a kamionjuknak a lassabb, kanyarokkal tűzdelt pálya, ez pedig azt is jelenti, hogy ha esetleg nem is sikerül nagy mértékben fejleszteniük, a Hungaroringen már a mostani technikával is eséllyel szállnak majd harcba. "A rajt eddig gyenge pont volt, de most jól sikerült, volt egy kis szerencsém is, s ahogy egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutottam, már jó esély kínálkozott a győzelemre" - nyilatkozta Kiss, s hozzátette: az egész csapat nagyon boldog, rengeteg munkájuk van abban, hogy a tavaly még a mezőny végén kullogó Mercedesszel futamot sikerült nyernie.

"Természetesen vasárnap is megcélozzuk a pole pozíciót és a futamgyőzelmet, aztán persze fejlesztjük tovább a kamiont" - jelentette ki a kétszeres Eb-győztes pilóta.

Nogaróban vasárnap délelőtt újabb időmérő, majd ismét két futam következik. Az Eb július első hétvégéjén a Nürburgringen folytatódik, a nyári szünet után, augusztus 27-28-án pedig a Hungaroringre látogat a mezőny. A szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd.
 

Videók