Elhunyt a Nürburgring királynője

Sabine Schmitz 51 éves volt.


51 éves korában elhunyt Sabine Schmitz, a Top Gear egykori műsorvezetője, aki nőként egyedülálló módon, többször megnyerte a Nürburgringi 24 órás versenyt.

Scmitz tavaly jelentette be a nagyközönség előtt, hogy 2017-ben rákot diagnosztizáltak.

Az egykori versenyző neve gyakorlatilag összeforrt a Nürburgringgel. Scmitz a világ legnehezebbnek aposztrofált versenyét 1996-ban és 1997-ben is megnyerte a BMW M3-as autójával.

 


Schmitz a "Nürburgring királynőjeként" vált ismertté, és becslése szerint több mint 20 000 alkalommal járta körbe a pályát. A versenyző teljesítményét a 2004-es Top Gearben is elismerték, 2006-tól pedig ő lett Chris Evans műsorvezetőtársa.

 


A Top Gear a vasárnapi epizódját Scmitz emlékének szenteli majd. Clare Pizey ügyvezető producer szerint, Sabine 2016 óta a Top Gear család szeretett tagja volt, akivel mindenki szeretett együtt dolgozni.

"Sabine pozitívságot sugárzott, mindig mosolygott, bármennyire is nehezen mentek a dolgok, és természetes erőt adott a női sofőrök számára.”

Az 51 éves nő halálhíre az autóversenyzés teljes társadalmát megrendítette. Számos versenyző és liga búcsúzott tőle a közösségi oldalaikon.

 

Borítókép: Mike Marsland/WireImage

Forrás: bbc.com

Videók