Dakar: embert próbáló felkészülésen a magyar quados

Nem szokványos módját választotta a Dakarra való felkészülésnek Somfai Mátyás: a Sandlander quadosa négy héten belül három nemzetközi sivatagi futamon méreti meg magát. Az extrém felkészülés közel 8000 kilométert tesz ki.


A Dakar előtti hajrában minden nagy csapat elindul az utolsó neves sivatagi versenyek egyikén, hogy tesztelje felkészültségét és fejlesztéseit. Csakhogy még nem született olyan magyar sportoló, aki olyan hosszú felkészülést vállalt volna, mint Somfai Mátyás: a quados a Baja Maroc és az OiLibya Rally of Morocco után négy nap szünetet tartva a tunéziai Rallye El Chott-on áll rajthoz.

„Egyre jobban érzem magam a dűnék között. A Baját három nap kőkemény gyakorlás előzte meg, egyre hatékonyabban és magabiztosabban mozgok a terepen. Ahogy a korábbi marokkói tréningeken, most is sokat gyakoroltam a dűnemászást és készen állok navigációs szempontból is: a megadott fokokat egyre jobb eredménnyel érem el, vannak sikerélményeim. Nagy hangsúlyt kapott a folyamatos haladás is, fontos, hogy ne kelljen megállni sehol, legyen ritmusa az egésznek. A versenyeken azonban most is a biztonság lesz az első, nem vállalok olyan rizikót, ami a Dakar-indulásomat fenyegethetné” - fejtette ki Somfai Mátyás.

A quados egyre otthonosabban érzi magát Marokkóban és bizton állítja: az eddig felhalmozott tudása jól jön majd az értékelésben. „Bár eddig a futamtól elszigetelten edzettünk, egy-egy versenyautót, kamiont már láttunk vagy hallottuk a hangját a távolból – ilyenkor azért megcsap a verseny szele. És ha már szél: délutánonként jó kis homokviharok vannak errefelé, ez biztosan igyekszik megnehezíteni az életünket. Már közel sincs olyan meleg, mint amikor nyáron itt jártunk (akkor 56 fok is volt), de a 38-40 fok is elég megterhelő lesz” - tette hozzá.

A sportoló október 12. és 14. között a 702 kilométer össztávú Baja Maroc-on vesz részt, a futamon 492 kilométer lesz a mért szakasz. A verseny utolsó napja összefonódik az OiLibya Rally of Morocco első szakaszával. Utóbbi a Nemzetközi Motorsport Szövetség, a FIM éves világkupa sorozatának utolsó fordulója, ahol a 280 induló között olyan világsztárok állnak rajthoz, mint Marc Coma, Paolo Speedy Goncalves, Chaleco Lopez, Sam Sunderland vagy Ruben Faria. A hatnapos megmérettetés több mint 2000 kilométeres össztávjából 1517 lesz a szelektív szakasz.

Videók