Alpok-Adria: Gyutai a pole pozícióból indul

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője, Gyutai Adrián a 125 GP kategóriában a pole pozícióból, míg Kis Viktória a 30. rajthelyről indul a Superbike-ban az Alpok-Adria bajnokság szlovák vasárnapi idénynyitó futamán.


A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen után a csapat másik két tehetsége, Gyutai Adrián és Kis Viktória is megkezdte a 2012-es szezonját az Alpok-Adria Bajnokságban. A két fiatal, tehetséges motoros fantasztikusan teljesített az időmérőn: Gyutai Adrián a délelőtti nagy bukását követően a pole pozícióból rajtol a 125 GP kategóriában vasárnap – 7,4 másodpercet vert a második helyen végző cseh motorosra –, míg a Superbike mezőnyében Kis Viktória a férfiak között a 30. helyet szerezte meg. Minden esély megvan tehát arra, hogy Adrián harcban legyen a futamgyőzelemért, míg a kvalifikációs tréningeken folyamatosan gyorsuló Viki odaérhet a pontszerzők közé a vasárnapi versenyen.

Amíg a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen az imolai, négy pontot érő 12. hely után ezen a hétvégén a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozata asseni futamán vesz részt, addig a csapat másik két motorosa, Gyutai Adrián és Kis Viktória szintén ezen a hétvégén kezdte meg a SlovakiaRingen az idei Alpok-Adria Bajnokságot, és mindketten abban bíznak, jó rajtot tudnak venni első versenyükön.

A 125GP kategóriában rajthoz álló Gyutai Adrián alaposan ráijesztett a csapatára, ugyanis a délelőtti időmérőn a második körben hatalmasat esett - nem volt megfelelő a motor hőfoka, és megszorult a dugattyú –, és nem tudta folytatni az edzést. Hatalmas munka kezdődött a boxban, hisz Adrián csak akkor kvalifikálhatta magát a vasárnapi futamra, ha legalább öt kört teljesít a két időmérőn. Nos, a csapat fantasztikus munkát végzett, és a második kvalifikációs tréningen a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője a biztonságból megtett öt lassabb kört követően elképesztő fölénnyel utasította maga mögé a teljes mezőnyt, és vasárnap – életében először – a pole pozícióból kezdheti meg a versenyt.

„A második időmérő sokkal jobban sikerült, bár még mindig akadtak problémák a motorral. Az egyik féktávon megint megszorult a motor, de sikerült beindítanom. Fontos volt, hogy legyen öt mért köröm, az első edzésen elszenvedett bukás miatt, így az első öt kört visszafogottan kezdtem, majd a boxutcában ellenőriztük a motort, mindent rendben találtunk. Ettől kezdve már az időre figyeltem, és a következő körökben sikerült megjavítanom az eddigi legjobb időmet, és a végén 2:20.4-es idővel az első rajtkockát sikerült megszerezni. Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen ez az első pole pozícióm nemzetközi versenyen, és holnap mindent beleadok a győzelemért” – fogalmazott boldogan Gyutai Adrián, aki nem kevesebb, mint 7,4 másodpercet vert a második a cseh Petr Voslajerre.


A Superbike kategóriában induló Kis Viktória a szombati első időmérőre használt gumikkal ment fel a pályára, mert a csapatával úgy ítélte meg, hogy az időjárás optimális volt ehhez a keverékhez. A köridején is sikerült javítania, ám a 2:18.6-os eredmény csak a 34. helyre volt elég, ám így is azonnal öt férfi vetélytársát maga mögé utasította.


„Már ekkor tudtam, bizony hosszú még az út a középmezőnyig. Mikor lejöttem a pályáról, átbeszéltük min kell változtatnom, hogy könnyebben gyorsuljak. A második kvalifikációra új gumik kerültek fel, aminek meglett az eredménye, noha takarékosságból csak öt kört mentem, mivel ezzel fogok indulni a versenyen is. De ennyi idő alatt is sikerült javítanom, és a 2:17.8-as köridővel végül a 30. rajtkockát sikerült megszereznem. Nem vagyok elkeseredve, hiszen a versenyen még bármi történhet, és érzem, tudok még gyorsulni. A technikával semmi gondunk sincs, a felkészítés alatt össze lett terelve a ménes” – elemezte az időmérőn történteket Kis Viktória.

 

Alpok-Adria Bajnokság 2012-es versenynaptár

2012. 04. 21-22. SlovakiaRing (Szlovákia)
2012. 05. 12-13. Brno (Csehország)
2012. 06. 02-03. PANNONIARING (Magyarország)
2012. 06. 16-17. Rijeka (Horvátország)
2012. 07. 14-15. Most (Csehország)
2012. 07. 28-29. Poznan (Lengyelország)
2012. 08. 18-19. Rijeka (Horvátország)
2012. 09. 01-02. HUNGARORING (Magyarország)
2012. 09. 15-16. Rijeka (Horvátország) vagy Adria Raceway (Olaszország)
 


 

Videók