Alonso elhagyta a kórházat, de a héten nem tesztel

Fernando Alonso, a McLaren-Honda kétszeres világbajnoka, három nap után elhagyhatta a kórházat, ahová múlt vasárnapi tesztbalesete miatt került. A spanyol pilóta a hetet még pihenéssel tölti.


Alonso még vasárnap sérült meg a barcelonai tesztsorozat negyedi napján. A hivatalos tájékoztatás szerint a spanyol súlyos agyrázkódást szenvedett a balesetben, ami egy erős széllökés miatt következett be.

Fernando három napot töltött a General de Catalunya kórházban, ahol nem csak fejfájással, de hátproblémákkal is küszködött. Alonso szerdán elhagyhatta a kórházat, és spanyolországi otthonában folytatja a pihenést, így kihagyja a felkészülés utolsó tesztjét is. Helyére a McLaren-Honda harmadik számú pilótája, Kevin Magnussen ül be.

"A múlt vasárnapi barcelonai tesztbalesete után örömmel jelentjük be, hogy Fernando Alonso már elhagyta a kórházat” – áll a wokingi istálló közleményében, ahol megerősítik, hogy Alonso "nem vesz majd részt az utolsó téli teszten, így Jenson Button Kevin Magnussennel, a McLaren-Honda teszt- és tartalékversenyzőjével osztozik majd a munkán."

Videók