Akár futamgyőzelmet is arathat Michelisz

A második futamon a második helyről rajtolhat a WTCR magyar címvédője.


Kilencedik lett a WTCR idényzáró versenyhétvégéjének időmérőjén Michelisz Norbert a MotorLand Aragónon, azaz a fordított rajtrácsos futamon a második helyről rajtolhat Yvan Muller mellől.

"Reálisan valószínűleg nem lesz lehetőségem az időmérős győzelemért küzdeni, valahová az ötödik és a tizedik hely közé tenném magunkat" - jósolta Michelisz Norbert blogjában az idényzáró előtt, és jól ítélte meg az esélyeit. Ugyan két héttel ezelőtt ugyanezen a pályán megnyerte a Q1-et az időmérőn, de azóta a Hyundaiok 30 kilóval nehezebbek lettek.

Ennek jelei érződtek már a szabadedzéseken is, amelyek közül az elsőt két órával el kellett halasztani, akkora köd volt a MotorLand Aragónon. Az edzéseken 9. és 11. volt Michelisz, előbbivel a legjobb volt a Hyundai-on belül, utóbbival a második legjobb, akkor Gabriele Tarquini megelőzte a hetedik helyen.



Az időmérő első szakaszában Michelisz erősen kezdett, a harmadik helyen is állt, de végül a leggyorsabb Santiago Urrutiához képest hét tizedes hátránnyal a kilencedik helyen jutott tovább a Q2-be Tarquini előtt. A legjobb 12 között Michelisz két tizedet gyorsult, ami újra a kilencedik helyhez volt neki elég. Ez azt jelenti, hogy a magyar versenyző a vasárnapi fordított rajtrácsos futamon a második helyről rajtolhat majd Yvan Muller mellől, a másik kettőn pedig a kilencedik pozícióból indul.

A vasárnapi futamokat 9:15, 13:15 és 15:15-ös kezdéssel rendezik, mindegyiket élőben közvetíti a Sport Tv és az Eurosport.

Az időmérő végeredménye:

Q1

Q2

Q3

Forrás: michelisz.hu
Borítókép: michelisz.hu

Videók