Ritka bravúrt hajtott végre a M1RA a TCR Eastern Europe-ban

Burkovics az idény összes futamát megnyerve lett bajnok.


Ritka bravúrt hajtott végre a M1RA a TCR Eastern Europe-ban, hiszen a magyar csapat pilótája, Dusan Borkovics az idény összes futamát megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. Ma esős versenyen került fel a pont az i-re a Hungaroringen.

Ugyan már az előző fordulóban biztossá vált Borkovics bajnoki címe, de a szerb versenyző és a csapat is szerette volna tökéletes teljesítménnyel befejezni az évadot, azaz minden futamgyőzelmet learatva. Hatból hat sikerrel érkeztünk meg a Hungaroringre, ahol a szombati első futamon ugyan a rajt után ideiglenesen elveszítettük az első helyet, végül magabiztos győzelmet arattunk. Az volt a 7/7.


(Kép: m1ra)

A 8/8 miatt egy percig sem kellett izgulni az idény záró futamán. Vasárnap eső fogadta a csapatokat a pályán, ami a Hyundainak nem a leginkább kedvező körülmény, de a pole pozícióból rajtolva Borkovics magabiztosan jött el az első helyen, utána pedig körről körre építette ki a magabiztos előnyét. A végén több mint három másodperces különbséggel szerezte meg a nyolcadik győzelmét a cseh Galas előtt.

Nem Borkovics az egyetlen bajnoka a M1RA-nak a Hungaroringen. Bucsi Attila a Swift Cup Europe harmadik és szintén idényzáró futamát az utolsó helyről rajtolva nyerte meg. Ezzel megszerezte az 1.6-os kategóriában a junior bajnoki címet – abszolútban csak azért nem értékelték, mert túl fiatal hozzá, 16 év alatt nem szerezhet pontot nemzetközi bajnokságban, noha legutóbb a Slovakia Ringen mindhárom versenyt megnyerte, és most a Hungaroringen is kétszer az élen végzett.

Forrás és kép: m1ra

Videók