Boldog születésnapot Damon Hill

A legendás versenyző 60 éves. Portré.


Csütörtökön lesz hatvanéves Damon Hill brit autóversenyző, a Forma-1 1996. évi világbajnoka. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Apja a kétszeres világbajnok Graham Hill, aki mindmáig egyetlenként tudott diadalmaskodni mindhárom klasszikus versenyen, a Forma-1-ben, az indianapolisi 500 mérföldes és a 24 órás Le Mans-i futamon. Az idősebb Hill 1975. november 29-én légi baleset áldozata lett, magánrepülőgépével ködbe került és lezuhant.

A tragédia után a család anyagi helyzete megrendült. A vidéki birtokról egy szerény külvárosi házba kellett költözniük, a 15 éves Damon kőművesinasként és futárként dolgozott, hogy segítse a családot, de nem adta fel tervét, hogy apja nyomdokaiba lépjen.

Versenyzői karrierjét 23 évesen egy motorkerékpár nyergében kezdte, első győzelmét egy évvel később aratta. 1985-től - miután egy franciaországi kurzuson elsajátította az autóversenyzés alapjait - már a Formula Ford sorozat versenyein indult, s hetet meg is nyert, a következő szezonban a Formula-3-ban állhatott rajthoz. 1988-ban az összetett verseny harmadik helyén végzett, így feljebb léphetett a Forma-1 előszobájának számító Formula-3000 kategóriába, itt azonban nem sok babér termett számára.

Mégis megtalálta az utat a száguldó cirkuszba: 1991-ben a Williams istálló tesztpilótája lett, s a következő évben - viszonylag későn, 32 évesen - az anyagi nehézségekkel küzdő Brabham csapatnál versenyzőként is bemutatkozhatott. A Brabham nem élte túl a szezont, de a Williams 1993-ban sokakat meglepve Hillt választotta az akkor már kétszeres világbajnok Alain Prost versenyzőtársának (érdekesség, hogy Hill autójára a 0 rajtszámot festették fel.) A francia "Professzor" mellett sokat tanult, első, ráadásul rajt-cél győzelmét 1993. augusztus 15-én, a Magyar Nagydíjon ünnepelhette. A diadal után így nyilatkozott: "Leírhatatlan érzés tölt el, első győzelmemet a Hill családnak ajánlom, a volt, a mostani és a jövendő családtagoknak".

1994-ben - az újabb vb-címmel visszavonult Prost helyett - a háromszoros világbajnok Ayrton Senna lett a csapattársa, aki abban az évben az imolai pályán verseny közben halálos balesetet szenvedett. A világbajnoki cím ezután Hill és Michael Schumacher között dőlt el, a német csak egy ponttal végzett az élen, s a következő évben is ő diadalmaskodott.

1996 azonban Damon Hill éve lett: nyolc futamgyőzelmet szerezve, 19 pont előnnyel nyerte a világbajnokságot, első olyan pilótaként, akinek az apja is versenysorozat élén végzett (ez később Nico Rosbergnek is sikerült), apja iránti tiszteletből hozzá hasonló festésű sisakot viselt. Angliában nemzeti hős lett, 1994 után ismét ő nyerte el a BBC Év Sportolója díját.

A Williams azonban nem hosszabbította meg szerződését, s Damon a nevesebb csapatok ajánlatai ellenére a jobb anyagi feltételeket kínáló, de az előző évadban csak egy pontos Arrowshoz szerződött. A gyenge autóval ő sem tehetett csodát, az 1997-es Magyar Nagydíj utolsó előtti körében, vezető pozícióban műszaki hiba miatt kellett feladnia a versenyt - szállóige lett, ahogy a tévékommentátor Palik László hitetlenkedve kiáltotta: "Hova tűnt Damon Hill?!". 1998-ban a Jordanhez igazolt, s Belgiumban ő szerezte a csapat első győzelmét. 1999-ben azonban már nem tudott versenyt nyerni, sőt dobogóra sem állhatott, s a szezon végén visszavonult.

Önéletrajzában őszintén vall arról, milyen mentális és lelki problémákkal küzdött karrierje utolsó éveiben, amelyek végül ahhoz vezettek, hogy utolsó F1-es nagydíján egy jó és ép autóval a bokszba hajtson és feladja a versenyt. Az ok nem volt más, mint a halálfélelem: az édesapja 1975-ös elvesztése által kiváltott érzelmek csapattársa, Ayrton Senna tragédiája után még erősebben törtek a felszínre, szorongásba és depresszióba taszították.


Damon Hill Forma-1-es pályafutása során 1992 és 1999 között 115 futamon indult és 22 győzelmet aratott. Visszavonulása után közreműködött egy autókölcsönző alapításában és autókereskedéseket nyitott. 2002-ben az angol Sky televízió szakkommentátora lett, 2006 és 2011 között a brit autóversenyzők klubjának (BRDC) elnöke volt.

A BRDC legfontosabb feladata a silverstone-i Forma-1-es Brit Nagydíj szervezése és lebonyolítása, továbbá a pálya üzemeltetése. 2006-ban kis időre visszatért egy együléses versenyautó volánja mögé, Silverstone-ban a Grand Prix Masters keretében egy 600 lóerős gépet tesztelt a hamar megszűnt versenysorozatban.

Hill szabadidejében szívesen zenél, fiatalon egy punkegyüttes gitárosa volt. Visszavonulása után The Conrods néven alapított együttest, többek között a Beatles, a Rolling Stones és a Kinks számait dolgozták fel, de ma már letette a hangszert.

Négy gyermeke közül az első Down-szindrómával született, ezért feleségével együtt sokat jótékonykodik a betegséggel kapcsolatos kutatások segítése érdekében. Egyik fia a családi hagyomány követve autóversenyző lett, de nem ért el jelentősebb eredményt.
 

Borítókép: Ian Gavan/Getty Images for Formula 1


 

Videók