Tassi helye stabil, marad a Hondánál

A Honda elégedett a magyar pilótával, aki így új szerződést kapott.


Felfedte 2020-as pilótafelállását a Honda a túraautó-világkupában (WTCR). Akárcsak az előző idényben, az Esteban Guerrieri, Néstor Girolami, Tiago Monteiro és Tassi Attila négyes képviselheti a japán márkát a sorozatban.

A magyar pilóta a második évét kezdi meg a WTCR-ben, és a Honda folyamatos támogatását élvezni. Volt, hogy elkerülte a szerencse a tehetséges 20 éves magyar versenyzőt, ám Tassi tudja, hogyan fejlődhet a jövőben, amihez minden segítséget megkap a csapatától.

Tassi Attila Portugáliában megszerezhette volna az első győzelmét a sorozatban, ám hiába indult a pole pozícióból, technikai probléma miatt hamar fel kellett adnia azt a versenyt. A fiatal magyar pilóta teljesítményével azonban olyannyira elégedettek voltak a Hondánál, hogy a rutinos márkatársak mellett ő is új szerződést kapott a következő idényre.


"Ha eltekintünk néhány balszerencsés esettől, ami különösen a szezon vége felé történt, akkor szerintem nagy előrelépést tudok tenni" - mondta Tassi. „Van néhány nagyon szép emlékem az előző idényről, mint például a pole pozícióm Portugáliában és a Nürburgringen elért nyolcadik hely, ami harmadik rajthelyet jelentett. Nagyon örülök, hogy 2020-ban is a Honda Racing versenyzőjeként folytathatom a pályafutásomat a WTCR-ben.”

A marokkói szezonnyitó után, Tassi a Super Racing Fesztiválon fog versenyezni a Hungaroringen április 24-26 között.

Borítókép: fiawtcr.com

Forrás: fiawtcr.com

Sport365.hu - Super Racing Fesztivál - Dupla meglepetéssel készülnek a rendezők

Vérbeli motorsport ünnepre készül a Hungaroring április utolsó hétvégéjén: a magyar szurkolók ugyanazon a hétvégén láthatják versenykörülmények között a túraautó-világkupa újdonsült bajnokát, Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet. Ugyanis április 24-26-án a mogyoródi versenypályán kerül megrendezésre a Super Racing Fesztivál.

Videók