Michelisz pole pozícióból indul a második futamon

A magyar pilóta alaposan megküzdött az időmérőn.


A tizedik helyen zárta a második időmérőt Szuzukában Michelisz Norbert, amivel megszerezte a fordított rajtrácsos pole pozíciót a második futamra.

A japán hétvége előtt Michelisz Norbert azt a célt tűzte ki maga elé, hogy mindhárom futamon pontszerző helyen végezzen, lehetőleg az első tízben zárva, amihez a rövidített szuzukai körön kulcsfontosságú az időmérős jó eredmény. Az első kvalifikáción nem jött ki neki a lépés: az óriási esőzés és sok kicsúszás miatt négyszer is piros zászlóval megszakított időmérőn csak a 14. helyet szerezte meg.

A második kvalifikáción biztatóbban kezdett, ugyanis az első gyors körök után a hatodik helyen állt az 1:00,728-as idejével. Nem sokkal később csaknem egy tizedet gyorsult, de ezzel is visszacsúszott két pozíciót, aztán kiállt a boxba. A pálya állapota javuló tendenciát mutatott, úgyhogy a legtöbben a Q1 végére tartogatták a nagy dobásukat. A legvégén azonban Augusto Farfus kicsúszott, így piros zászlóval leintették az időmérő első szakaszát. Michelisz is gyors kör közben volt, de a kilencedik helyen továbbjutott.

A Q2-ben Michelisz 1:00,782-vel és a hatodik helyen kezdett, bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri pedig a falnak csapta az autóját, így a Hondánál nagy munka vette kezdetét a boxban, hogy tudjon még gyors kört futni. Másodjára Norbi a leggyorsabb első szektorral kezdett, és bár önmagához képest javított a középső és a harmadik szektorban is, végül csak az ötödik helyre ugrott előre.

Újabb gyors kör már nem fért bele neki, viszont többen megelőzték, köztük a pályára visszatérő Guerrieri is. Michelisz végül a tizedik helyen zárta az időmérőt, azaz a fordított rajtrácsos második futamon a pole pozícióból rajtolhat majd. Az időmérőt Johan Kristoffersson nyerte meg.

A hétvége programja magyar idő szerint szombaton 8:05-kor folytatódik az első futammal, majd vasárnap hajnalban következik a második és a harmadik verseny.

Fotó, forrás: michelisz.hu

Videók