Vettel mégsem megy a Ferrarihoz, Horner cáfol

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner tisztázta az olasz sajtóban megjelent híreket, miszerint Sebastian Vettel a pletykákkal ellentétben semmilyen előszerződést sem írt alá a Ferrarival.


Az egyik legforróbb téma Sebastian Vettel és a Ferrari kapcsolata jelenleg a nemzetközi sajtóban. A Red Bull Racing kétszeres világbajnok német versenyző szerződése a 2014-ig érvényes az energiaital gyártó céggel.
Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója már hetekkel ezelőtt elárult egy kis, ám annál fontosabb részletet Vettel szerződéséből, mely nem teszi lehetővé azt, hogy a német 2012 és 2013 között csapatot váltson a Formula-1-ben.
Az olasz sajtó legutóbb egy három évre szóló megállapodásról számolt be, mely szerint Seb 2014-től Fernando Alonso csapattársa lesz. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ezt most egyértelműen tagadta a Sportinglife hasábjain.
- Beszéltem erről Sebastian-nal, és világossá tette, hogy semmilyen dialógust nem folytatott, és semmit sem írt alá a Ferrarival, de szerintem a pletykamalom mindig is folytatódni fog. – mondta a csapat főnöke. - Ha engem kérdeznek, Seb a következő években is velünk fog versenyezni.
- Nem mondanám azt, hogy mindez frusztráló lenne, mivel egy bizonyos ponton már több csapattagunk is a Ferrarihoz szerződött: Adrian Newey, Mark Webber, vagy Sebastian Vettel. Már csak én kellenék oda. – válaszolt humorosan a pletykákra Horner.
- Sebastian azonban nagyon otthonosan érzi magát a csapatnál és az is nagyon kényelmesen folytatja vele a munkát. Több mint 12 éve már annak, hogy a Red Bull-nál van, és szerintem még jó néhány évig velünk lesz, szóval nem kell azon gondolkoznom, hogy hol lesz Seb 2013-ban, 2014-ben, vagy azon túl.
- A jelenleg érvényben lévő szerződése igencsak hosszú távra szól, amiből ezen a ponton még 2 és fél év hátravan. A végén azonban csak egy darab papír türközi azt, hogy mit fogadtál el. Egy versenyző és egy csapat közti kapcsolat sokkal mélyebb ennél.

Horner tudja, hogy a Ferrari legendája nagy erőt jelent, de Seb most nem gondol a távoli jövőre.
- Seb középpontjában a siker van, és az motiválja, hogy egy győztes csapatban versenyezzen. Még mindig fiatal és nem hiszem, hogy a Ferrari az, ami kell neki. Nagyon elégedett azzal, ahol most van és nagyszerű eredményeket ért el velünk. Arra koncentrál, hogy ennél sokkal többet érjen el velünk.
Horner természetesen mondott néhány szót a valenciai leállásról is, valamint az elméletről, mely szerint a biztonsági autó nem véletlenül gurult pályára. A csapatfőnök szerint nincs okuk arra, hogy elmarasztalják német versenyzőjüket a nyilatkozatáért, és Seb valójában nagyon profi módon viselkedett, amikor a kiesését követően a bokszutca falánál higgadtan kérdezősködött a történtekről.
 

Videók