Vettel megkereste az Aston Martint Alonso sikere után

A német továbbra is tartja a kapcsolatot egykori csapatával.


Fernando Alonso szerelője, Mikey Brown elárulta, hogy Sebastian Vettel megkereste az Aston Martint, azt követően, hogy a spanyol pilóta dobogóig jutott a szezonnyitón.

„Seb nem csak velem, hanem mindenkivel jól kijött a csapatnál. Vasárnap a verseny után üzenetet küldött nekem, és nagyon örült nekünk."

„Szerény véleményem szerint ez a dobogó nem a szerencse eredménye. Megérdemelt. A dobogóra vezető úton sikerült elkapnunk és megelőznünk a Mercedest és a Ferrarit. Rendben, Leclerc kiesett, de ez így is szilárd dobogó volt" – mondta Brown a PitStopnak adott interjújában.

A szerelő azt is hangsúlyozta, már most világosan látszik, hogy idei autójuk nagyon versenyképes lesz.

„Látható, hogy ez egy jól kiegyensúlyozott autó. Ha ezt sikerül megvalósítani egy együlésesnél, akkor az gyors lesz. A köridők pedig nem hazudnak. Soha nem lehet tudni, hogy mit csinál a többi csapat, de jó mentünk a teszteken, és ezt a versenyen is továbbvittük” – mondta.

Brown, aki immár hét éve dolgozik az Aston Martin beállításán (a csapat neve eredetileg Force India, majd Racing Point volt, végül Aston Martin lett), kiváltságosnak érzi magát, hogy két világbajnokkal, Sebastian Vettellel és Fernando Alonsóval is együtt dolgozhatott.

„Hihetetlen, ahogyan minden edzésből a legtöbbet hozzák ki, és ahogy minden megszólalásukban megmutatják a bölcsességüket. Ragyognak a pályán és azon kívül is. Elképesztő, hogy Fernando mit művelt Bahreinben" – mondta Brown, majd arról is beszélt Alonso sokban hozzájárult a 2023-as fejlesztésekhez.

„Már a 2022-es év Abu Dhabi teszten is sok visszajelzést kaptunk tőle, ahol először ült be az Aston Martinba.

A szakember ezt követően arra is kitért, nem zárja ki Vettel esetleges visszatérését.

„Szívesen látnám, ha Seb visszatérne. A történtek miatt biztosan keserédes a szájíze. Biztosan azt gondolta, én is lehettem volna. De ugyanakkor örül mindenkinek. Vettel visszatérhet. Csak nézd meg, mit csinált Alonso. 41 évesen ismét felállhatott a dobogóra" – mondta Brown.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor

Videók