Verstappen ismét erőteljes utalást tett a visszavonulására

Nem veteránként fogja befejezni?


Max Verstappen ismét utalt arra, hogy nem célja a Forma-1-ben megöregedni.

A kétszeres világbajnok szerződése 2028 nyarán jár le a Red Bullal. Bár a holland pilóta akkor még mindig csak 30 éves lesz, egyáltalán nem biztos benne, hogy az után is folytatni akarja.

„Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy Forma-1-es autót vezethetek. Azt csinálhatom, amit szeretek, de ez egy bizonyos ponton ez már nem számít" - mondta Verstappen a Sports Illustratednek, és bevallotta, már most a jövöjén gondolkodik.

„Már sok tervem van azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék csinálni. Ez az életminőségről is szól. A Forma-1-en kívül más dolgok is vannak az életben. 2028-ig szól a szerződésem, utána meglátom.”

„Azokat az éveket, amikben fizikálisan topon vagyok, nem szeretném csak a Forma-1-ben tölteni. A versenyek szaporodásával egyre nehezebb, az évi 23 vagy 24 túl sok” – zárta szavait.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor

Videók