Verstappen autója 12 km-en belül elfüstölt volna

Az utolsókat rúgta az a Red Bull motor…


 Max Verstappen motorgondjai az időmérőn öltöttek testet, ugyanis a Q3 végén már lassulást érzékelt és nem volt képes mért kört autózni az utolsó percekben.

A Red Bull erre reagálva vasárnap reggel úgy döntött, mindkét versenyzőjük autójában erőforrást cserél, ami a jelenleg hatályban lévő szabályok szerint (a korábbiakkal ellentétben) nem jelenti azt, hogy a mezőny végére száműzik őket.

Ezzel Verstappen a szezonbeli harmadik motorcsere-lehetőségét kihasználva képes volt végigmenni a versenyen, mitöbb, meg is nyerte azt, mellyel 80 pontra duzzasztotta előnyét Leclerchez képest.

Christian Horner szerint hatalmas szerencséjük volt, hogy ez a hiba kibukott az időmérőn, mert így tudtak rá reagálni.

„Max motorjában eltört egy alkatrész az időmérőn, ezért úgy döntöttünk az egész erőforrást kicseréljük.”

„Utólag látszik, hogy nagy szerencsénk volt, hogy már az időmérőn eltört, mert ha ez nem történt volna meg, másnap 12 kilométerrel később, a futam felvezetőkörében állt volna meg az autó.”

Horner elmondta, Checo motorját elővigyázatosságból cserélték le szintén a futam előtt. Kitért arra is, hogy a jelenlegi szabályok szerint ezek az alkatrészek a szezon további részében visszahelyezhetőek az autókba, így valószínűleg a hiba javítását követően fogjuk még ezeket a motorokat a pályán látni.

Fotó: Tóth Zsombor / Sport365

Videók