Verstappen: szerencsére Mick Schumacher elég okos

A holland dicsérte a fiatal versenyzőt.


Max Verstappen élvezte a Mick Schumacherrel vívott harcot.

Az éllovas Max Verstappen silverstone-i versenyhétvégéje nem úgy alakult ahogy eltervezte. A holland pilóta az élverseny helyett a mezőny középső felében csatázott annak érdekebében, hogy minél több pontot szerezzen és ezzel minimalizálja a veszteségét. A világbajnok alaposan megküzdött a hetedik helyért. A pozícióért az épp most első pontjait megszerző Mick Schumacherrel kellet farkasszemet néznie. A fiatal német szeretett volna még egy pozíciót javítani, ám Verstappen állta a sarat, a verseny után pedig kiemelte, nagyon élvezte a Mickkel való csatát.

„Az autóm sántított egy kicsit. De tudtam, hogy Mick is rá akar menni a hetedik helyre, és ez szórakoztató volt. Természetesen nem élveztem a pozíciót, ahol voltam, de értékeltem a harcot, amit vívtam. Szerintem nagyon jó csata volt” – mondta.

Verstappen azt is elárulta, mit mondott a futamot követően Mick Schumachernek.

„Azt mondtam neki, tudtam, hogy a pontokért harcol. Erre azt felelte, hogy tudja, de nagyon szerette volna a hetedik helyet. Mondtam neki, hogy láttam és jó csata volt.”

„Tudnia kellet, hogy ha nem visszakozik, mindketten kiesünk. Szerencsére elég okos hozzá”
– tette hozzá Verstappen.

A Max Verstappennel vívott kemény csata után Micknek sikerült megszereznie első pontjait a Forma-1-ben. A csapatrádión keresztül Micknek elsőként az édesanyja, Corinna és a nővére, Gina gratulált.
Azonban nemcsak a családja öröme volt leírhatatlan, hanem Sebastian Vettelé is, aki egyfajta apafiguraként működik Schumacher életében a „Száguldó Cirkuszban”.

"Valójában úgy sikoltoztam az autóban, hogy "Menj Mick, menj Mick, menj el érte!”– mesélte Vettel a futam után.

Borítókép: ANP a Getty Images

Videók