Toto Wolff nem aggódik, felkészült Hamilton távozására

A csapatfőnök nem aggódja túl a dolgokat. - Heti Top5: Ezt is sokan olvasták az elmúlt héten a Sport365 oldalán.


Alig két hónap van hátra az újabb Forma-1-es szezon kezdetéig, de a Mercedes és a jelenlegi világbajnok még mindig nem állapodott meg egymással. Bár az ügy kapcsán sokféle pletyka napvilágot látott, a csapatfőnök nem aggódik.

Toto Wolff nemrég úgy fogalmazott, nem nyugtalan, és tiszteletben tartja Hamilton jövőjére vonatkozó döntéseit.

A brit és a Mercedes közti megállapodás december 31-én lejárt, és egyelőre nem világos, hogy a hétszeres világbajnok hosszabbít-e, vagy eltávolodik a száguldó cirkusztól.

Bár a jelenlegi helyzet alapján még az utóbbi lehetőség is fennáll, nem valószínű, hogy Sir Lewis Hamilton így dönt, hiszen többször is hangsúlyozta, a csapattal akar maradni. Korábban pedig az édesapja is úgy nyilatkozott a talkSPORT.com-nak, hogy fia szívesen folytatná a versenyzést.

Ennek ellenére a szerződése körüli tárgyalások mégis döcögősen mennek.

A brit esetleges távozásával kapcsolatban Autosportnak nyilatkozva Wolff úgy fogalmazott, nem aggódik.

„Ez engem egyáltalán nem aggaszt, mert mindig tiszteletben tartom Lewis döntéseit. Függetlenül attól, hogy még sokáig velünk marad, vagy úgy dönt elhagyja a sportot és más érdekeket helyez előtérbe.”

„Azt hiszem felkészültünk arra, hogy lesz egy esetleges csavar a történetben, ugyanakkor sokat beszélgetünk és úgy gondolom, őszinték vagyunk egymással. Szerintem van még mit elérnünk együtt” - tette hozzá.

Forrás: talksport.com

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Sport365.hu - Íme Lewis Hamilton négy pontja, avagy a követelései

Lewis Hamilton szerződése a Mercedes Forma-1-es csapatával a múlt hét végén lejárt. Ennek eredményeként hivatalosan is szabadügynök, és már nem tagja a csapatnak. Fotó: Clive Mason - Formula 1/Formula 1 via Getty Images Miután a 2020-as Forma-1-es idény Abu-Dzabiban lezárult, a 2021-es szezonra a csapatok 20 helyből 19-et megerősítettek.

Videók